12. Fejezet

Nincs hozzáfűzni valóm… csak hogy ezt hallgassátok hozzá :DDD http://www.youtube.com/watch?v=khhEvGNfeEY

***

Úgy döntöttünk, két hetet maradunk, és így Liam szülinapját is megünnepelhetjük itt. Nem kaptam semmit szülinapomra, de ez így jó. Végülis, ha belegondolunk, elég jó ajándék, hogy elhoztak egy szigetre nyaralni, nem? De!

Szóval, az első héten szinte minden nap napoztunk, és úsztunk. Péntekenként pedig „bulit” tartottunk, ami abból állt, hogy bömböltettük a zenét, és játszottunk. Három féle játékkal szórakoztunk.

1. Az első egy szimpla üvegezés volt.

2. A második is, kis csavarral: akire rápördült az üveg, annak meg kellett húznia azt, és nem lehetett választania a felelés és a merés között, valamint, ha passzolt, zálogot kellett adnia (de ez ugye alapból is így van, a sima Felelsz vagy mersznél is…), és még kétszer meghúznia az üveget. Egyetlen ember volt, akit mentesítettünk az ivós szabály alól, természetesen Liam- et, ő viszont nem passzolhatott, amit ki is használtunk…

3. A harmadik játék pedig, egy saját fejlesztésű különlegesség, a neve Bakancslista. A szabályok a következők: egy ember mondd magáról valamit, példának okáért azt, hogy ő már járt Disney Land- ben. És akire nem igaz az állítás, kap egy pohár alkoholt. Két körönként pedig mindenki feláll, és végig kell állni egy helyben három percet. Az összes versenyző 10 állítást tesz, így 5 széria van. Az nyer, aki utoljára talpon marad. A neve onnan ered, hogy miután minden játékos kidől, az ember azt kívánja, bárcsak mindent csinált volna, amit a többiek, és így szépen elkezdi írni magában a saját bakancslistáját…

Az egyik nap vásárolni mentem Claire- rel, Zayn- nel, és Niall- lel, mivel a hűtőt simán kifosztottuk pár nap alatt, annak ellenére, hogy roskadásig tele volt, mielőtt eljöttünk.

Szóval ott járkálok C- vel és a fiúkkal a sorok között a sziget egyetlen kisboltjában, és azon gondolkozom, mit kéne még venni. A bevásárlókocsi tömve tejjel, cukorral, liszttel, hússal, édességekkel, joghurttal, margarinnal, és különféle mirelit kajákkal. Ránézek a listára, majd elhúzódom és kiosztom a parancsot.

- Szóval. Fiúk, ti hozzatok még sört. A lányoknak citromosat, és narancsosat is. Addig mi, Claire, elmegyünk tejszínhabért és fagyiért.

Szépen levettük a polcról a dolgokat és ráhajítottuk őket a rakatnyi kaja tetejére. Éppen sétálunk vissza a pénztárhoz, de ekkor barátnőm behúz engem egy hűtő mögé.

- Nézz oda! – utasít, és államat fogva arra irányítja tekintetem. Nem tudom mit kéne néznem. Zayn éppen azon gondolkozik, kell- e még több sör, Niall pedig lázasan bólogat, de látszik, hogy nem igazán figyel. Abba az irányba bámulok, ahová a szőkeség, és megpillantom őt. Egy irtó dögös, latin szépség, hosszú, csillogó fekete hajjal, kreol bőrrel, csokibarna szemekkel. Nem vagyok leszbi, ne értsetek félre. Ha azt mondom gyönyörű, azt úgy értem, én is ilyen szeretnék lenni.

- Leesett végre? – rángatott vissza a jelenbe az irigykedésből lakótársam sürgető, de suttogó hangja. Hát persze! Hiszen C féltékeny!

- Jajj nemár – rángattam le magamról a kezét. – hiszen csak nézi. Még csak nem is beszélnek! Kitudja… talán a csaj nem is beszél angolul – nyugtattam lazán.

- Igen, lehet – vágta rá mérgesen.

- De amúgyis. Fiú. Tudod milyenek a férfiak, chh. De… Miért érdekel ez téged? Hiszen közösen szakítottatok. Te is ugyanúgy lehetnél más sráccal – kezdtem bele, de a szavamba vágott.

- Igaz! Mennyire igaz! – csillant meg a szeme, én pedig hátrébb léptem. Ajajj… –  mondtam magamban. – Ennek nem lesz jó vége. Ismerem ezt a „gonosz zseni” nézést…

Egy sóhaj után megragadtam a karját, és magammal vittem a srácokhoz.

- Sziasztok. Minden megvan, mehetünk? – kérdeztem, majd a pénztárhoz gurultam a kocsival. Fizettünk, és a parkolóban (najó. A lepukkant boltocska előtti üres, aszfalt nélküli részen) elpakoltuk a vásárolt dolgokat. Hazafelé üvöltött a rádió, és mi is énekeltünk vele. Nem, ez így nem igaz. Mindenki, kivéve Claire- t, aki gondolkozva bámult ki a lehúzott ablakon, azzal sem törődve, hogy haját az arcába fújja a menetszél. Biztos a tervét szövögeti. Hah… ezt meg kell beszélnem vele.

***

- Csőőőőő! – köszöntem hangosan, és kéretlenül levágtam magam az ágyára, de kiengesztelésül odadobtam neki egy tábla csokit. – Szóval. Komolyra fordítva a szót. Még mielőtt felszednél egy pasit féltékenységed közepette, gondoltam megbeszélhetnénk.

- Mit? – nyögte fáradtan. De engem nem fog lerázni a nemtörődömségével!

- Hát hogy miért is vagy féltékeny. Hiszen…

- Közös megegyezéssel szakítottunk… - kántálta fásultan.

- Igen – helyeseltem.

- Hahh… najó. Figyelj. Azért szakítottunk, mert úgy gondoltuk túl gyors volt. Találkoztunk, és már össze is jöttünk. Nem hagytunk időt a megismerkedésre.  De aztán barátok lettünk, és csomót beszélgettünk, és megismertem őt, ő is engem, és… és…

- Beleszerettél.

- Ühüm – bólogatott.

- És ezt miért nem mondod el neki?

- Na persze… hiszen már túllépett rajtam. Elég feltűnően. Te is láttad a boltban… És most jóban vagyunk. Nem szeretném elveszíteni. Barátként sem. És ha az kell ahhoz, hogy együtt legyünk, hogy csak barátok vagyunk… akkor legyen.

- Értem. De azért én is körbepuhatolózom – álltam fel vigyorogva.

- Mi? Nem! Azt már nem! – állt fel ő is, de mire utánam kapott volna, én már messze jártam.

A konyhában ott találtam mindenkit, kivéve, akit kerestem.

- Sziasztok, hol van Niall? Nem láttátok?

- Szia, de. Kiment a partra – kaptam a választ Louis- tól.

- Oké, köszi – mondtam, és már repültem is az ajtó felé, de valaki elkapta karom, és magához ölelt.

- Engem nem is keresel? Egész nap távol voltál… - duruzsolta a fülembe.

- Haha… de. Hiányzol is. De most fontos dolgom van. Tényleg.

- És engem nem avatsz be?

- Még nem tudom. Egyelőre még nem biztos az akció. De ha a megfelelő információ birtokába kerülök, egész biztosan szükségem lesz a közreműködésedre – mondtam titkos ügynököt játszva, majd apró csókot leheltem szájára, de már mennem is kellett, mert Claire ekkor dübögött le a lépcsőn. – Lépnem kell. Szia – hadartam, és már ott sem voltam.

Lementem a partra, Niall után kutatva. Meg is találtam. De még hogy megtaláltam. Vagyis… De még hogy találtam meg! Ugyanis a homokban ült egy nagy szikla mögött, karjaiban a fekete csajjal. Hm… hogy hívhatnám ide? Á!

Oda mentem egy frizbis sráchoz, és megkértem, hogy hadd dobhassam el, utána visszahozom. Persze megengedte, bár nem értette. Elhajítottam a frizbit a kő irányába, majd elszámoltam háromig, és utána mentem. Siker! Megzavarta az idillt a repülő játékszer, így nekem már nem voltak kínos feladataim, csak annyi, hogy eljátsszam, véletlen volt, hogy arra esett a tányér.

Nem akarom magamat dicsérni, de egy színész veszett el bennem. Művészi zavarodottsággal mondtam:

- Bocsi, véletlen volt. Upsz! Ugye… ugye nem zavartam meg semmit?

- Nem… ö… éppen menni készültünk – világosított fel Niall. Aha… persze. Én is ezt mondanám.

- Igen? Ja. Igen – értett egyet a lány, mikor megértette.

- Ó. Oké. Akkor mehetnénk együtt haza Niall. Én is hazafelé tartottam, mielőtt megálltam játszani a sráccal… Akkor. Én. Megvárlak a szikla mögött – motyogtam, mikor megláttam ír barátom szikrákat szóró szemeit.

- Igen, szerintem is – bólintott egyet.

Vártam, vártam és vártam. Aztán megjelent barátom, és elindultunk haza, de előtte bizonyítva az alibim, visszaadtuk a játékot a fiúnak. Sétáltunk a víz mentén, csöndben, szó nélkül. Aztán megszólaltam:

- Szóval…

- Szóval…

Nevetés.

Na igen. Jellemző, hogy mikor végre megszólal valamelyikünk, a másik is rákezd.

- Kezd te – javasoltam.

- Oké. Hmm… figyelj. Egy a lány, csak egy lány. Oké? Nem kell elmondani senkinek, főleg nem…

- … főleg nem Claire- nek – mosolyogtam.

- Igen – nevetett.

- Amúgy mi van most köztetek?

- Hát. Semmi. Barátok vagyunk. Meg ilyenek… - válaszolt zavartan.

- Jajj! Ugyanmár! Engem nem csapsz be Horan! – mondtam, és bár én nem vettem rajta észre semmit, ő bevette, hogy olvasok benne. Mondom, hogy színésznek kellett volna mennem!

Fürkészően nézett rám, majd leesett az álarc.

- Rendben. Tudod, azért szakítottunk, mert – és itt levágta ugyanazt a monológot, mint az exe. Hogy beleszeretett, stb…

- Hát… hű. És ezt miért nem mondod el neki?

- Azért, mert – és itt is ugyanaz a válasz, mint C- nél. Hátborzongató. Komolyan megérdemli egymást ez a két idióta!

- Nos, talán még van esélyed…

- Tényleg?

- Ühüm. De valami naggyal kell előrukkolnod. Vagy valami nagyon romantikussal. Mint Zayn az ablak alatt, szerenádozva. Nekem az lenne a tökély. De Claire- nek kéne valami más… Öhm… megvan! Figyelj. A részleteket megbeszélem Harry- vel, aki majd tájékoztat. Rendben? – kérdeztem katonásan. Tetszik ez a kém szerep!

- Persze – mondta a szőke furcsán méregetve.

- Jó. Majd küldöm az emberemet – mondtam, majd szó nélkül ott hagytam.

A házban szerelmem – de jó ezt kimondani! – felé vettem az irányt, és leültem mellé a kanapéra. Szerencsére egyedül ült a nappaliban. Mivel nem nagyon akart rám figyelni, megcsókoltam. Na, itt már figyelt.

- Szóval – húzódtam el. – az akció előkészítve. Kéne a segítséged.

- Ó. Jó. Mindjárt.

És megcsókolt.

És csókolt.

- Öhm… menj a szobába. Egy perc és megyek én is – pattantam fel.

Az ebédlőben ott enyelgett Zayn és Rox. Mikor belibbentem, gyorsan szétrebbentek.

- Jajj! Ne itt! Kérlek. Mi itt enni próbálunk. Ja és Roxy! Holnapra ne csinálj programot – néztem rá. – Estére sem! – néztem Zayn- re.

Választ sem várva szaladtam az emeletre. Niall éppen akkor nyitotta a szobaajtót. Én is igyekeztem az ajtóm felé, de mielőtt beléptem rajta, megállított.

- Hé, Dalma!

- Igen? – sürgettem.

- Jó trükk volt a frizbi, meg minden – kacsintott, és pedig kacagva becsaptam az ajtót.