9. Fejezet

Kedves olvasók! Hoztam az új részt, sok minden fog történni! ^^ És bár nem szeretek ilyeneket kérni, de elég hosszú lett, sokat szenvedtem vele, úgyhogy kérek pár komit. *bociszem* Ezt a részt Bebinek ajánlom, aki már régóta várja. ;D A zenét, pedig ismét Kingának köszönhetem. De nem húzom tovább az időt, jó olvasást! – Gréti xx

***

Kilenckor kipattantak a szemeim. Mivel reggelente azt sem tudom, fiú vagyok- e vagy lány, végig gondoltam a mai napom. Péntek van, június első napja. A nyár első napja! C mára tervezte a csajos napot. Na igen. Mert ugye én a csajos este ötletet vetettem fel, de ő jobbnak vélte a napot. Szóval ma az egésznapot a lakótársaimmal fogom tölteni. Fel kell hívnom Gwen- t, hogy ma nem tudok menni.

Egész héten jártam hozzá, az összes délutánt nála töltöttem, és minden alkalommal tanítottam egy kicsit magyarul. Ma, mivel nem tudok menni, e-mailben küldöm neki az anyagot, még tegnap állítottam össze. Mikor épp nem nála voltam, festettem, és így be is fejeztem a szarvasos képet. És Harry is sokat járt hozzám, festés közben beszélgettünk, festés után enyelegtünk. Jó kis hét volt.

Kikászálódtam az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt. Letusoltam, hajat, fogat, arcot mostam, majd a gardróbom felé vettem az irányt. Claire azt mondta, hogy lazán öltözzünk, hát csak egy egyszerű pulcsit vettem fel, forrónacival, de mivel ez így olyan puritán volt, a nyakamra csavartam egy sálat. Lábamra bakancsot húztam, a telefonom, a kulcsom, és az – időközben visszakapott – tárcám, pedig egy barna táskába dobtam. 

Vidáman mentem le a lépcsőn. Rox az asztalnál ült, épp bundáskenyeret evett. A szerelése egy pántos, virágos felsőből állt, szegecses, szaggatott farmer sorttal, fekete tornacsukával, ujjain pedig egy keresztes gyűrű virított. Hááát… szerintem kicsit kihívó, de hát ő tudja. Én nem venném fel, de rajta jól mutat. Én mindig is kicsit konzervatívabb voltam nála.

- Jó reggelt! – köszöntöttem.

- Neked is! – jött a válasz.

- Te csináltad a bundikenyeret?

- Nem, már itt várt az asztalon. Kb három perce jöttem le. Szerintem Claire hajnalban kelt, hogy minden tökéletes legyen, és akkor sütötte a kenyeret is. Egész héten be volt sózva, viszont úgy érzem, ma még jobban fog pattogni. Minden nap a programot szervezte.

- Igen, kicsit túl pörgött, de olyan aranyos, mikor szervezkedik!

Oda mentem a hűtőhöz, és kivettem belőle a lekvárt. Visszasétáltam, és megkentem vele a reggelimet.

- Még most sem értem, hogy tudod megenni… – sóhajtotta lemondóan.

- Ki se próbáltad, akkor meg honnan tudod, hogy milyen az íze? – firtattam a már száz éves témát. – Gyáva vagy – kötekedtem.

- Te meg különc – vágta rá.

- Bunkó.

- Fura.

- Kötözködő.

- Lökött.

- Joghurtzabáló – vágtam vissza.

- Haaaa! – tettetett sértettséget.

- Jajj, bocsánat, nem akartam, nem úgy értettem! – mentegetőztem teátrálisan.

- Semmi gond… - sóhajtozott meggyötörten. – De ki kell engesztelned.

- Bármit megteszek!

- Nos, nekem elég az is, ha veszel nekem egy fagyit.

- Áll az alku.

Ekkor belépet a konyhába harmadik lakónk is.

- Jó reggelt!

- Neked is, Claire! – köszöntünk neki kórusban.

Claire úgy nézett ki, mint aki szivárványban fürdött. Fehér-kék csíkos naci, rózsaszín-türkiz pulcsik, pink övvel, táskával, és napszemcsivel. Ezt a szettet megint csak nem vettem volna fel, de rajta jól állt.

- Még most sem árulod el, hogy hová megyünk? – tette fel Roxy a kérdést, ami az n oldalamat is fúrta már.

- Eltaláltad – felelte vigyorogva, amire csak egy nyelvnyújtás lett a válasz.

- Na, én befejeztem. Tőlem mehetünk – mondtam, és megtöröltem a számat.

- Rendben. Rox, indulhatunk?

- Aham… Én if kéfen vagyok… - válaszolta teli szájjal, ugyanis a hamarabbi elindulás támogatása érdekében konkrétan az egész reggelit a szájába tömte.

- Pfúj… megvártuk volna, amíg megeszed… - fintorogtam.

- Nem baj, ha már benyomta, induljunk – lökdösött az ajtó felé türelmetlenül Claire, az utcán, pedig egy taxi várt.

Beugrottunk, és már repültünk is úti célunk felé. Elég érdekes környéken jártunk… Fura épületek, fura alakokkal… De mikor megláttam az első színes házat, a tekintetem Claire- re kaptam.

- Na? Felismerted?

- Igen! – feleltem boldogan.

- És? Hol vagyunk? – tudakolta kíváncsian Roxy.

- Camden town- ba megyünk? – kérdeztem bizonytalanul.

- Úgy van – biztosított C.

- Hát ott meg mit fogunk csinálni? – nyögött fáradtan, jelezve, hogy mondjuk már, mert türelmetlen.

- Meg látoooood… most! – mondta, és abban a pillanatban meg is állt a taxink.

Fizettünk, majd kipattantunk. Valami varázslatos egy hely! Mindenféle emberek, különböző stílusokban. Rengeteg szín, sok-sok forma. Egy külön kis világ. Itt mindenki önmaga lehet, azt viselhet, amit csak szeretne. Olyan, mint egy mini-világkiállítás. Rengeteg ember, rengeteg országból.

- Ez… ez egy…

- Bolhapiac. Igen – segítettem ki vigyorogva.

- Gyertek! – húzott magával szervezőnk.

Egyik standtól a másikra jártunk. Minden hülyeséget felpróbáltunk, kezdve a béna, John Lennon- féle szemüveggel, az álbajuszokon át, meg sem állva a parókákkal, egészen a cowboy kalapokig. Mindenki vett valamit: Roxy egy farmerdzsekit, 

Claire egy szép nyári ruhát, 

én pedig egy… dobpergést!... cipőt. Meglepő, mi? De ne ítéljetek el, mert ez egy igazi (nem kamu, felismerem az igazit) Jimmy Choo magas sarkú! És mennyi az esélye, hogy egy bolhapiacon találsz egy ilyet, ráadásul a méretedben? Amúgy el se hiszem, hogy valaki elad egy ilyen csodálatos darabot! Szerintem a nő nem is tudta mit tart a kezében, mert ha tudta volna, nem adta volna oda potom 20 fontért.

    

Szóval kettőkor elégetten indultunk el ebédelni. Most egy kicsit… öhm… sterilebb helyre mentünk. Beültünk egy KFC- be, és kajálni kezdtünk. Eléggé megéheztünk, így nem volt elég a szokásos egy Klasszik Kosár, és kettőt vettünk. Miután megettük, elmentünk moziba, ahol megnéztük a Hófehér és a vadászt. Utána hazaindultunk, ugyanis a nap zárásaként bulizni megyünk.

Én egy piros Henar Vincente ruhát választottam, fekete bokacsizmával. 

A lányok is kitettek magukért. Roxana szürke szoknyát húzott, fekete ejtett nyakú felsővel, fekete cipővel. Nevetnem kellett, ugyanis ő is ugyanattól a tervezőtől öltözött, mint én. 

Claire volt viszont a legszebb. Talán kicsit túl elegáns is volt egy ilyen bulihoz, de ő már csak ilyen. A ruhája teteje strasszos volt, a szoknyarésze tört fehér és fodros, a kettőt, pedig egy fekete masni választotta szét.

Útnak eredtünk, és egy jó kis görbe estét töltöttünk együtt a drágalátos tequila barátunkkal.

***

Vasárnap. Végre! Azt hittem, már sosem lesz vége annak az ördögi szombatnak:

Reggel hihetetlen fejfájással ébredtem, és sejtettem, hogy a csajok sincsenek ezzel másképp. Kiküzdöttem magam az ágyból, és a konyha felé indultam, de félúton irányt változtattam a fürdő felé. A wc fölé hajolva rókáztam, és próbáltam hátrafogni a hajam. Nem épp a legjobban indul a napom…

Fogat mostam, lezuhanyoztam, felöltöztem. Csak egy egyszerű melegítőnadrágot kaptam fel, zöld pólóval. Levánszorogtam a lépcsőn, de a lányokat nem találtam sehol. Főztem egy adag kávét, és a saját adagomat gyorsan fel is hörpintettem. A fejfájásom csillapodott, de gondoltam a többieké nem fog, így két pohár vízzel és két fájdalomcsillapító tablettával indultam vissza az emeletre. Lakótársaim rosszabb állapotba kerültek, mint hittem. A nap további részében a kikúrálásukkal foglalatoskodtam.

Ma azonban remélhetőleg jobb napom lesz, ugyanis Harry- vel fogom tölteni. Felöltöztem, ki sminkeltem magam, majd megcsörgettem barátomat. Azt mondta, indul, így letopogtam a földszintre. Az asztalon találtam egy újságot, így amíg várakoztam, beleolvastam. Húsz perc múlva dudálást hallottam, és kisétáltam az utcára, ahol már márt a pasim.

- Jó reggelt idegen! – köszöntem, majd megcsókoltam.

- Neked is – viszonozta. A köszönést és a csókot is.

- És, hová megyünk?

- Először reggelizünk.

- Remek ötlet, nagyon éhes vagyok. Meg tudnék enni egy egész lovat.

Erre a kijelentésre csak nevetett, majd beindította a kocsit, és már úton is voltunk. Egy kedves kis külvárosi helyre mentünk. Ő rántottát kért, baconnal, én pedig pirítóst, mozzarellával. Mindketten kértünk kávét.

- Na, sikerült kijózanodniuk a lányoknak? – kérdezte kárörvendően.

- Nagynehezen, de legyűrték a másnaposságot.

Kihozták a rendelésünket, és egyből nekiláttunk. Miközben ettünk, csomót beszélgettünk. Valahogy olyan feszültnek látszik. Nem tetszik ez nekem. De nem kérdeztem rá, gondoltam majd elmondja, ha akarja. Nem akarom elfojtani, sose bírtam az olyan csajokat, akik a pasijuk képébe másznak… Jól laktunk, és visszaindultunk az autóhoz. A romos játszótérhez furikázott.

- Ha már a legutóbb nem jött össze a találkánk – mondta huncutul.

- Köszi, hogy elhoztál ide – hálálkodtam, miközben leültünk az elnyűtt padra.

- Ez a legkevesebb – felelte kedvesen. Olyan cuki!

Ahogy a padon ültünk, arról kérdezett, hogy mikor lesznek a megnyitóim.

- Hát… 22- én lesz a sulis, az évzáróval egybekötve. 29- én pedig a nagy megnyitó lesz esedékes – mondtam megerőltetve az agyam, mert bár ezen jár állandóan az eszem, nehezemre esik emlékezni rá.

- Jól vagy? Mostanában kicsit fura vagy. Minden rendben?

- Igen, persze. Csak az idegeimre megy ez a nyomás.

- Hmm… Tudok egy programot, amitől kicsit felengedhetnél – próbálkozott kajánul vigyorogva.

- Ó, igen? És mi lenne az? – hajoltam közelebb kíváncsiskodva.

- Mondjuk egy vacsora. Velem. Ma.

- Ej, de határozott itt valaki… - húztam közelebb, és megcsókoltam.

Még ölelkeztünk egy ideig. Ölelkezésben világbajnokok vagyunk. Aztán elhúzódott és várakozón nézett rám:

- Na, akkor eljössz velem vacsorázni?

- Hát persze! – válaszoltam gyorsan, és újra ajkai után kaptam, de ekkor nem engedte.

- Akkor viszont nekem mennem kell, sok még a szervezni valóm – közölte.

- Hah… mindjárt mehetsz… - suttogtam és megint ajkára tapasztottam enyémet.

***

- Claire! Nagyon imádlak, de örülnék ha hagynál élni! – förmedtem rá elcsigázottan.

- Nem érdekelsz, akkor is kiválasztom a tökéletes ruhát! – tökélte el magát.

- Hah… - sóhajtottam lemondóan.

- Tényleg ne spilázd túl… m – mondta Rox unottan fetrengve az ágyamon.

- Köszönöm – suttogtam.

- … Úgyse marad rajta sokáig – tette hozzá egy kacsintás kíséretében, mire én beleütöttem a vállába. Erre csikizni kezdett, és tudni kell rólam, hogy rettentően csikis vagyok. Ő bezzeg nem…

Közben C kiment a szobából, gyanítom a saját gardróbjában keresgél. Megint. Boltkóros lévén nincs megelégedve a ruhatárammal.

- Állj! – kiáltotta el magát Claire miközben belépett a szobába, mire mi abba hagytuk a baráti marakodást, és felé fordultunk.

- Mi a baj? – kérdeztem ijedten.

- Mi történt? – tudakolta félve Roxy.

- Megtaláltam a tökéletes ruhát! – válaszolt önelégülten.

Ezt mi csak egy megkönnyebbült sóhajjal díjaztuk. Felkászálódtam az ágyról, és hozzáléptem. Kikaptam a kezéből a ruhát és a cipőket, majd a fürdőbe vonultam.

Éppen a ruha cipzárját próbáltam felhúzni, mikor bejött két barátnőm.

- Nem zavar, hogy akár pucér is lehetnék? Kopoghatnátok…

- Nem zavar, hogy legjobb barátnőid vagyunk? – kérdezett vissza Roxana, neki dőlve az ajtófélfának. Csak egy nyelvnyújtást kapott a hű-de-poénos megjegyzéséért.

- Na gyere, segítek – lépett mögém, és felhúzta a cipzárt. – Tökéletes – lépett hátrébb.

- Nem tudom… szerintem nehéz lesz levenni róla olyan gyorsan… - incselkedett másik barátnőm, és arra gondoltam, hogy igazán jól kijöhetnek a pasimmal, tekintve, hogy mindkettőjük erős profilja a perverzitás…

A tükörhöz sétáltam, és megálltam előtte. Tényleg elég jól néztem ki, de ezt betudtam a ruha szépségének. Csak must néztem meg jobban, mit is kaptam magamra. Egy csodaszép, hófehér csipkeruhát kaptam kölcsön. Jól illett a bőröm barnás árnyalatához (hozzá teszem, mindenki elcsodálkozik rajta, hogy vörös hajú létemre milyen sötét tónusú a bőröm), és erős kontrasztot adott lángoló frizurámmal. A hajammal nem csináltam semmi különlegeset, csupán kontyba tűztem, és reméltem, hogy úgy is marad. 

        

- Na, kapd fel a cipőd, Roxy meg majd kisminkel, én elfáradtam – sajnáltatta magát, de csak kiröhögtük. Kiment a szobából, de ha jól sejtem nem jutott tovább az ágyamnál. Nem tudom miért, de szeretik az ágyamat. Mondjuk tényleg elég puha…

- Ne álmodozz Répafej, hanem vedd fel a cipőd, és gyere – nógatott a velem maradt lakótársam. Belebújtam lábbelimbe, majd kifestett. Nem lett túl erős, olyat kaptam, amilyet kértem.

Megcsörgettem Harry- t a konyhából, hogy ha készen áll, jöhet értem.

- Bocsi, de nem tudok érted menni… de majd küldök érted valakit… rendben?

- Persze… - feleltem furcsállva.

- Oké… akkor negyed óra, és ott van érted a kocsi…

- Jó, akkor várom… majd megyek, szia.

- Szia – köszönt, majd lecsapta.

- Hmm… ez érdekes.

- Mi a baj? – tudakolta Roxana teliszájjal, mire Claire unottan megforgatta a szemét.

- Igazán nőies… - motyogta.

- Semmi-semmi – válaszoltam tömören a kérdésre.

Negyed óra múlva tényleg dudáltak. Türelmetlenül léptem ki az ajtón, és ott állt egy… egy limuzin! Ez most komoly?! Elégedetten szálltam be, miután a csajok csináltak pár képet. Úgy húsz perc kocsikázás után egy nagy, magas,  luxus szálloda mellett álltunk meg, a Temze partján. Belépve a recepcióhoz topogtam, ahol egy kedves középkorú nő mosolyogva mondta, hogy „Mr. Styles a legfelső emeleten várja”.  Beszálltam a liftbe, és a londiner kíséretében a legfelső szintre mentem. Már az épület felénél jártam, mikor eszembe jutott, hogy nem tudom, melyik szobába kell mennem. De erre nem is volt szükség, ugyanis egy helyes, öltönyös férfi várt rám a lift előtt. Igen, nem túlzok a férfi dologgal. Öltönyben Harry inkább felnőtt, mint kölyökképű srác.

Vigyorogva indultam felé.

- Gyönyörű vagy – mondta ellenállhatatlanul mosolygott.

- Köszönöm. Te is istenien festesz – léptem hozzá, és egy gyors szájrapusziban részesítettem. Féltem, hogy ha most megcsókolom, nem jutunk el az ajtóig. Kezét a derekamra csúsztatta, és úgy invitált beljebb. A lakosztály elképesztő volt. Minden bútor klasszikus, barokk, de a kiegészítők modernek, a fal és a padló fehér, így elég modern összhatást keltett. A nappaliban megálltam, de Harry tovább húzott az étkező felé, ahol egy gyertyafényes vacsora várt.

- Káprázatos vagy – suttogtam, és megcsókoltam, majd leültem az egyik székhez. Leültem volna, de ő megelőzött, és kihúzta nekem. – És még lovagias is.

Ő is helyet foglalt, majd nekifogtunk a csodálatos vacsorához. Rengeteg ínyenc étel volt, mind isteni. Most ittam életem legfinomabb pezsgőjét. És a tetejébe még ott ült velem szemben a világ leg… legkedvesebb, legfigyelmesebb, legelőzékenyebb, leghelyesebb pasija. Szóval már azt hittem ezt nem lehet überelni, mikor kihívott a tetőteraszra. Tetőterasz?! Mennyibe volt neki ez az este? Miután kiléptem, újra feltettem magamnak az előbbi kérdésem, ugyanis egy medencével találtam szembe magam. Odasétáltunk egy baldachinos ágyhoz, és letelepedtünk rá. Innen épp látni lehetett Londont.

- Gyönyörű a panoráma – mondtam zavaromban, ugyanis nem tudtam mit mondhatnék.

- Igen, szerintem is – motyogta, nyílván ő is zavarban.

Egy ideig csak ültünk, és csodáltuk a látványt, majd hirtelen megfogta a kezem, és így szólt:

- Szerettem volna beszélni veled valamiről, vagyis… két valamiről – igen, sejtettem én, hogy valami nyomja a lelked-gondoltam. – Szóval… arról van szó, hogy kész lett az új lemezünk, és e hónap tizenötödikén ki is jön, aztán rá három hétre, azaz július hatodikán, indulunk turnéra… - hadarta, én, pedig összetörve hallgattam. Mikor a turnéhoz ért, rám emelte zöld szemét. Nem folytatta, nyilván az ábrázatom miatt. Összeszedtem magam, és megkérdeztem.

- És… hol turnéztok? Gondolom itt, Angliában, ugye? – kérdeztem reményvesztetten.

- Jajj, dehogy gondolod! Legalább magadat ne csapd be! – szólt rám az eszem könyörtelenül.

- Nem… - hajtotta le a fejét. Látod? – Európa szerte megyünk…

- És most mit fogunk csinálni? – a hangom vékonyabban csengett, alig ismertem fel.

Hogy lehet így, ilyen könnyen elrontani egy estét?

- Hát… én is ezt akartam kérdezni. És ezzel el is jutottunk a másik megbeszélendő dologhoz. Ugyanis én nem akarok szakítani veled, bár nem vagyok távkapcsolat párti. De nem tudlak elhagyni, mert… - nyelt, és újra a szemembe nézett - … szeretlek.

Szeretlek… szeretlek, szeretlek, szeretlek… igen, biztos ezt mondta. Ezt nem lehet félre hallani. Szóval igaz.

Szeret.

Szeret, Szeret, Szeret!

A szívem olyan erővel ütötte a bordáimat, hogy azt hittem áttöri őket. Áttöri, és meg sem áll Harry szívéig, amivel mától örökre össze lett kötve.

- Én is szeretlek – mondtam határozottan, és nyakába borultam. Ott csókoltam, ahol csak értem, majd a csókcsata után visszaültem a helyemre.

Hogy lehet így, ilyen könnyen kijavítani egy estét?

- Szóval… akkor… - zihált. – Várj egy kicsit, nem tudok gondolkodni… - vigyorgott. – Szóval akkor mi a tervünk? Két lehetőség van: vagy jössz velem, vagy távkapcsolat – tette hozzá komolyan, mikor már kifújta magát.

- Hát… az az igazság, hogy nem hagyhatom itt a munkám. A suli után hazautazom a szüleimmel, de csak pár hetet maradok, aztán jövök vissza. Ugyanis a kiállítás bevételének egy részét jótékonyságra fordítom, és július végén indulok a kampánnyal. Nem mehetek veletek, ugyanis az én utam csak itt, az Egyesült Királyságban vezet.

- Értem. Szóval… távkapcsolat?

- Nincs más választásunk. Viszont, bár tudom, hogy sovány vigasz, de néha utánatok repülhetek egy-két napra. És skype- olunk, telefonálunk, sms- ezünk minden mennyiségben. Oké? Hiszen Liam és Lou is megoldják valahogy, nem?

- De, igazad van – egyezett bele félszegen.

- Viszoooont… ezt az estét igazán élvezhetjük. Hiszen egy darabig még itt vagyunk egymásnak – vonogattam a szemöldököm kacéran.

Boldogan felnevetett, majd felpattant, és még mielőtt követhettem volna példáját, felkapott a karjaiba, és bevitt a lakosztályba. A háló felé vettük az irányt, és ledobott a hatalmas, baldachinos ágyra, majd bekapcsolta a hifit, ahonnan Enrique Iglasias Naked című dala szólt. Találó…

Fölém hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt. Egyik kezével mellettem támasztotta magát, másikkal pedig a derekamat fogta, majd kezével alám nyúlva lehúzta a ruhám cipzárját. Igaza volt Rox- nak… Nehéz lesz levenni ezt a ruhát. Mikor láttam, hogy Harry hiába próbálkozik, fordítottam helyzetünkön, majd feltérdeltem, és lehúztam a fehér csipkecsodát. Így már csak a fehérneműim voltak és az ő ruhái, így neki veselkedtem, és a ruhadarabok zsinórban landoltak az éjjeliszekrény mellett.

A lejátszó váltott, de maradtunk Iglasias- nál, csak most a Tonight szólt. Ez is találó… direkt ide válogatta a számokat?

A nyakam csókolgatta, végig a kulcscsontomig, majd vissza. A szívem majd kiugrott. Mikor már nem volt, ami elválasszon, fordított az álláson, és fölém kerekedett. Lábaim csípője köré kulcsoltam, és az gondoltam: te az enyém vagy, csak az enyém, nem adlak! Érzéki csókjai közben a hátát karmolgattam, amitől kirázta a hideg. Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá. Megcsókolt, de úgy, ahogy még soha. Mintha az élete, az életünk függne tőle. Aztán én is eljátszottam vele a nyakpuszilgatós dolgot, csak hogy visszaadjam. Aztán nyakába temettem arcom, és fülébe búgtam:

- Szeretlek – erre megrázkódott.

- Én is – súgta, majd belepuszilt a fülembe, mire felsóhajtottam.

Szenvedélyesen forrtunk össze. Úgy éreztem egymásnak lettünk teremtve, mert ha ez nem így lenne, nem lehetne ilyen tökéletes ez az egész. A testünk tökéletesen összeillett, életemben nem éreztem magam olyan jól, mint karjaiban. Nem is tudtam, hol vagyok. De hogy őszinte legyek, nem is érdekelt. Ő az én másik felem, a személy, aki miatt érdemes reggel felkelnem. Az életemet adnám érte, és tudom, hogy ő is értem.

Csak magamat tudom ismételni: egymásnak lettünk teremtve.