2012. június 18., hétfő

7. Fejezet


Bementünk, és az ajtó csukódott. Gyengéden az ajtó felé nyomott, majd mikor a hátam neki ütközött, érzékien megcsókolt, közben ujjai kigombolták kardigánom, és elkezdte lefejteni rólam a ruhadarabot. Mikor elhajította, akkor ébredtem rá, hogy most a fürdőzéshez vetkőztet, így én is belekezdtem. Lassan lehúztam kezem a nyakáról, végig a mellkasán, majd megállapodtam a nadrágja szélénél. Ujjaimat kicsit körbehúztam hasánál, a naci szél mentén, amibe beleremegett, és ezen mulatva belemosolyogtam a csókunkba. Elkezdtem kibontani az övét, szépen lassan. Ő ilyenkor már ott tartott, hogy póló sem volt rajtam. Egy másodpercre kihúztam magam karjaiból, és letoltam nadrágját. Eztán jött a többi ruhadarab, mígnem ott álltunk, az ajtónak dőlve, csókolózva, fehérneműben. Itt egy kicsit izgultam… de nemvolt rá okom, mert valami hihetetlenül gyengéd, és tapintatos volt. Mikor már teljesen meztelenül beálltunk a tuskabinba, elszállt minden izgalmam. Csak ő volt, és én.
Egy ideig csak álltunk a forró víz alatt, majd én a tusfürdő után nyúlva megmozdultam. Erre ő is közelebb araszolt, fejét a vállamba temette, és mosolyogva a fülembe duruzsolta:
- Remek. Úgysem volt még alkalmam női tusfürdővel zuhanyozni.
Na itt elszakadt a cérna, és nyakába borulva megcsókoltam. Szenvedélyesen viszonozta, és észre sem vettem, hogy útközben kicsente a kezemből a tusfürdőt, csak akkor, mikor a hideg folyadékkal elkezdett lemosni. Ekkor szétváltak ajkaink, és kivettem kezéből a flakont, és őt utánozva, elkezdtem simogatva fürdetni.
Azt hiszem ez volt életem legjobb zuhanya.
Mikor kiszállásunk után megtörölgettük egymást, már nem volt kínos. Nem féltem, hogy csúnyának talál, vagy ilyesmi. Ezért is imádom: mert nem kell megjátszanom magam, nem kell tökéletesnek lennem. Neki úgy vagyok jó, ahogy vagyok.
Kisétáltunk, adtam neki pizsipólót, én is felvettem a pizsamám, majd az ágyba kucorodva beszélgetni kezdtünk. A gyerekkorunkról volt szó, az iskolás évekről, a régi barátokról, kamaszszerelmekről. Elregéltünk pár cikis randit, például: mikor melléültem a széknek egy első randin, amit a srác egy híres és drága étterembe szervezett, vagy hogy ő leöntötte meggy lével az első „barátnőjét” nyolcévesen az egyik zsúron. Persze, hogy a kiscsaj a kedvenc fehér ruhácskájában volt…
Aztán a téma a komolyabb kapcsolataink felé kanyarodott. Ez nekem tök fura volt. Mármint, miért kell az exeimről mesélnem a jelenlegi páromnak? Ezt meg is mondtam:
- Harry… nem fura, hogy az előző kapcsolatainkról mesélünk? Úgy értem, az exeimről beszélni neked, az olyan… izé…
- Kínos?
- Igen…
- Szerintem ezzel nincs baj. Nem vagyok hülye, és te sem vagy az. Tudom jól, hogy lassan tizennyolc leszel, és azt is tudom, hogy a fiúk epekednek az olyan bombázók után, mint te.Tudom, hogy előttem volt jó pár pasid. És én ezzel együtt is imádlak. Hiszen a múltad is hozzád tartozik.
Erre nem tudtam mit mondani. Hallgattam. Aztán vigyorogva kérdeztem:
- És te mikor lettél ilyen bölcs?
- Hahaha… egyébként én mindig is bölcs voltam – válaszolta viccelődve.
- És neked mikor volt az első komoly kapcsolatod?
- Őszintén?
- Aha.
- Most – erre oda kaptam a fejem – Mármint voltak már barátnőim, de egyikért se adtam volna az életemet, viszont érted igen. Akármikor.
Erre meghatódottan elmosolyodtam, és talán még egy-két könny is szökött a szemembe. Puhán nyomtam egy édes puszit a szájára.
- Na és neked? Mikor volt az első komoly párkapcsolatod?
- Nekem?... hm… tizenöt évesen. Elsős voltam a gimiben, és egy harmadikos sráccal jártam. Fél évig tartott, aztán közös megegyezéssel szakítottunk. Kiderült, hogy barátnak jobbak vagyunk, mint szerelmeseknek. Azóta is tartom vele a kapcsolatot. Aztán ott volt még rá egy évre az egyik évfolyam társam. Tudod, olyan igazi vak szerelem volt. Teljesen belezúgtam, nem láttam a rózsaszín felhőktől. A negyedik randink után kiderült, hogy más lányokkal is találkozgat. Persze dobtam, és elmondtam a többi lánynak is. Ők is dobták. Viszont az egyik csajjal legjobb barátnők lettünk. És még most is hetente telefonálunk. Dinának hívják. Ekkor egy életre elegem lett a pasikból. Legalábbis azt hittem. Viszont rá egy hónapra megismertem egy fiút. Azt hittem, csak barátok vagyunk. Aztán szépen, lassan belehabarodtam. Ő volt az első, akinek azt mondtam, hogy szeretem. Végül nagyon rossz vége lett a dolognak – itt abbahagytam a mesélést, ugyanis most következett volna a dolog, amiért az előbb olyan csúnyán félbeszakítottam Harry- t.
Szerintem vette a lapot, mert nem kérdezősködött tovább. Ezután még beszélgettünk egy csomót, majd észre sem vettem, hogy elaludtam.
***
Reggel a telefonom csörgésére ébrednem. Miután nagyon (nagyon!) nehezen kikászálódtam az ágyból, az éjjeli szekrényen találtam egy üzenetet. Próbáltam elolvasni, de alig bírtam nyitva tartani a szemem. Egy kicsit megerőltettem magam, és ekkor megláttam egy szót: Harry. Na erre kipattantak a szemeim, és elolvastam a cetlit:

Basszus! Ma van az interjú! Hány óra?! Jó… csak fél nyolc… tízre beszéltük meg a találkozót. Megnyugodva indultam le a lépcsőn, kávé után kutatni a konyhában. Ott találtam Roxy- t, de Claire sehol sem volt.
- Jó reggelt álomszuszék. Hogyhogy ilyen korán keltél? Péntekenként mindig sokáig alszol.
- Igen, de ma mennem kell az interjúra a Cosmopolitan- nel. Tudod, meséltem…
- Ja, igen! És? Izgulsz?
- Persze! Hiszen ez a Cosmo!
- Jól van, na! – mentegetőzött vigyorogva.
Megkávéztunk, majd rákérdeztem:
- Hol van Claire?
- Az 1D házban… ott aludt Niall- nél. Bár lassan jönnie kéne haza, mert a fiúk már rég leléptek… próbálnak.
- Lehet, hogy út közben megállt vásárolni – mondtam nevetve.
- Igen, az lehet – értett egyet röhögve.
Ekkor nyitódott és csukódott az ajtó.
- Emlegetett szamár! Szia Claire! – kiabáltam kuncogva.
- Sziasztok – lépett be mosolyogva, kezében temérdek mennyiségű zacskóval.
Erre a látványra Rox- szal úgy elkezdtünk vihogni, hogy az egész ház zengett a nevetéstől. Már a földön ültünk, egymásnak dőlve, hasunkat fogva, mikor Claire megszeppenve kérdezte:
- Mi olyan vicces?
- Jajj… bocsi, csak… hahaha… túl… jól is… túl jól ismerünk… - kacagtam.
Pár perc után sikerült megnyugodnunk, és elkezdtünk együtt megreggelizni. Közben C elkezdte mesélni, hogy mit vett. Már a harmadik zacskó tartalmán is túl voltunk, mikor vidáman újságolta:
- Nektek is vettem ám valamit! – és a negyedik-ötödik zacsikhoz lépett.
Rox egy piros varsity jacket- tel lett gazdagabb, nagy „R” betűvel a szíve felett,
Rox, és az új pulcsija

 én pedig egy gyönyörű, barackvirág színű ruhát kaptam.
- Azért kaptad, hogy ma ebben menj, úgyhogy most felmész a szobádba, és keresel hozzá kiegészítőket. Negyedóra múlva ott vagyok ellenőrizni a szerelésed, addigra legyél kész! – adta ki a parancsot.
Hálásan borultam a nyakába, majd felszaladtam, és felöltöztem.
Az interjún viselt ruhák

-         Na látod! Értesz te ehhez! – dicsérte a szerelésem.
***
Beléptem az óriási ület óriási előcsarnokába, az óriási üvegajtón. Odasétáltam az információs pulthoz, amin nagy rózsaszín betűkkel állt kivilágítva: COSMOPOLITAN. A recepcióshoz fordulva tudakoltam:
- Jó reggelt. Dalma Smith vagyok. Riportot készítenek velem. Tudnál segíteni, hogy hová kell mennem.
- Persze – felelte mosolyogva, és pötyögni kezdett a gépen. – Meg is van. Gwendolyn Richards irodája, 34. emelet, 208- as szoba. A liftet jobb ra találod, feltelefonálok, hogy megjöttél – fordult felém újra továbbra is mosolyogva.
Meg köszöntem, és a felvonóhoz siettem. Megnyomtam a 34- es gombot, mikor felértem kiszálltam, és bekopogtam az említett ajtón, és a „szabad” kiáltást követően beléptem a gyönyörű, és hatalmas irodába. A mahagóni íróasztal mögött ott ült egy tőlem pár évvel idősebb nő. Ahogy felém sétált, megszemléltem kifogástalan öltözékét, ami teljes profizmust tükrözött.
Gwendolyn Richards

- Szia! A nevem Gwendolyn Richards. Te bizonyára Dalma vagy. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Hello! Én úgyszintén Gwendolyn. Te készíted az interjút?
- Igen, de szólíts nyugodtan Gwennek.
- Rendben.
Eztán hellyel kínált, amit hálásan elfogadtam. Kérdezte, hogy kérek kávét, teát, vagy reggelit, de ezeket félénken visszautasítottam. Ő is leült, majd a diktafonját bekapcsolva az asztalra tette, és kérdezgetni kezdett.
Tudakolta az iskoláimat (hogy jártam- e művészeti oktatásra), beszéltünk a családomról (erről mutattam képeket a tárcámból), kérdezett a festményeimről, a stílusukról, arról, hogy hol szoktam készíteni őket, mennyi ideig dolgozom egy képen, mire gondolok festés közben. A jelenlegi, és az új kiállításomról is beszéltünk, és az utóbbi nyitási dátumáról, ami körülbelül egy hónap múlva lesz esedékes. Kitért arra, hogy szeretnék- e saját galériát, iskolát, egyebeket a jövőben, és hogy mit szeretnék még elérni, dolgozni az elkövetkezendő időkben. Aztán jött a kérdés: vajon Harry befolyásolja a művészetemet?
- Nos erre én nem tudok válaszolni, mivel nem látom magam kívülről. Engem biztos megváltoztatott, de hogy a képeimmel mi a helyzet, ezt majd eldönti a nézőközönség.
Leállította a diktafont és vigyorogva rám nézett:
- Tökéletes végszó egy tökéletes riportnak!
- Köszönöm.
- Az ügynököddel majd megbeszélem, hogy küldjön pár képet a reklámanyagból, és majd azt tesszük a cikk mellé. Rendben?
- Persze. Tökéletes.
Még beszélgettünk egy kicsit. Nagyon szimpatikus lány. Kiérve a monumentális irodaházból felhívtam Harry- t. Boldogan meséltem, hogy milyen jól sikerült az interjú. Telefonálva indultam haza, nem figyeltem a világra. Viszont arra felkaptam a fejem, hogy hatalmas fékcsikorgás és dudálás közepette megáll pár méterre mögöttem egy autó. Ijedten nyomtam ki a telefont, és hátra fordultam. Az autó előtt ott feküdt egy ismerős nő. Gwen.

3 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik, oda vagyok érte....hallod nagyon jó lett ;) siess a következővel!!

    VálaszTörlés
  2. köszönöm Dorina :))) nagyon cuki vagy! örülök, ha tetszik, ma jön a kövi :3 és azt is köszönöm, h felvettél a körödbe :D ;)

    VálaszTörlés