4. Fejezet

Kedves olvasók! Ma egy hetes a blog, és már több, mint 520- an néztétek! Óriásiak vagytok! Nagyon köszönöm, hogy olvassátok, és hogy kommenteltek. Ezt a fejezetet Bebinek küldöm, aki segített beindítani a blogot, és annak a bizonyos lánynak - akinek sajnos nem tudom a nevét -, aki kiírta twitterre a blogom! Köszi nektek, és most jöjjön a rész! Jó olvasást! – Gréti xx

***

Körülnéztem, majd szó nélkül elindultam a zebrán, tolva a motorom. Harry értetlenül követett, de amint meglátta hova tartok, felsóhajtott:

- Hah… mit írtak már megint? – ugyanis amit megpillantottam, nem volt más, mint Gumicukor neve. Mármint a Harry…

Megvettem a lapot, és elkezdtem felolvasni:

-H

arry Styles- t, a One Direction legfiatalabb tagját, tegnap a képen látható lánnyal látták egy külvárosi cukrászda előtt csókolózni, majd kézen fogva sétáltak be a vendéglátó helyiségbe. A lányról és kapcsolatukról egyelőre nincsenek információk, bár közeli ismerősök szerint már régóta folytatják titkos románcukat. A randevú közel három óráig tartott, majd együtt távoztak a hangulatos kis helyiségből. Az üzlet vezetője elmondta, hogy nem először látta őket itt, sőt az X-Factor sztárja szabadideje nagy részét itt tölti. Reméljük ez a szerelem tovább tart Mr. Styles előző párkapcsolatánál, amit az X-Factor műsorvezetőjével, Caroline Flack- kel folytatott. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az ifjú hölgyemény korban jobban passzol az énekeshez, mint előző partnere. Folytatás a 7. oldalon…

Én azonban nem óhajtottam többet megtudni a 7. oldalon. Nem érdekeltek a hazugságaik. Sosem szerettem a szennylapokat, de így, hogy én lettem az egyik főszereplője a pletykáiknak, még jobban megutáltam őket. Azonban nem igazán lettem dühös. Nem érdekelt. Fel készültem erre. Tudtam, hogy ha belemegyek a Harry- vel való kapcsolatba, akkor ez lesz, mi másra is számíthattam volna? Hiszen ő a tinilányok álma!

Eközben Gumicukor a vállam fölött olvasta a napilapot. Ő nem vette annyira félvállról mint én, a feje körülbelül úgy nézett ki mint a cékla. Olyan cuki volt, ahogy szemöldökét összehúzta, száját összepréselte, szeme szikrákat szórt. A mérges Gumimaci. Erre elmosolyodtam, de egyből el is komorult arcom, mert Harry rám nézett. De ahelyett, hogy mérges lett volna tekintete, inkább szomorúságot és megbánást tükrözött. Nem értettem, de ő egyből belefogott:

- Annyira sajnálom! Tudtam, hogy ez lesz! Tudtam, és mégis hagytam! Áhh…

- Hé! Ssss… Nyugi – vigasztaltam, és megsimogattam arcát. – Engem nem zavar, téged se zavarjon.

- Nem hiszem el, hogy nem zavar. Ne is mondd, mert nem hiszem el.

- Márpedig hidd el, mert igazat mondok – bizonygattam indulatosan, mire barátom elcsapta fejét. Na ezzel felhúzott. –  A barátnőd vagyok, hát vállalom. Nem hiába mentem bele ebbe az egészbe. Nem azért mondtam igent a vasárnapi kérdésedre, mert utána visszakozni akarok. Kitartok a döntésem mellett. Előbb-utóbb úgyis megtudták volna. Harry, én nem akarok titokban élni! – mondtam fojtott hangon az utolsó mondatot, mire rám emelte zöld szemeit, és csak bámult enyéimbe. Biztos azt akarta tudni, igazat mondok- e. Ha engem kérdeztek, könnyeken kívül semmi mást nem láthatott benne. De mivel nem bírtam a csendet, megszólaltam – Vagy szégyellsz engem? Nem akarod, hogy tudjanak rólam? Titokban akarsz tartani? – kérdeztem lesütött szemmel.

- Nem! Dehogy! Hogy mondhatsz ilyet?! – válaszolta már ő is indulatosan. De aztán fújt egyet, és halkan folytatta. – Egyszerűen csak nem akarom, hogy utálkozóid legyenek.

- Azt hiszed, hogy ezzel nem számoltam? Mert akkor elmondom: de! Igenis, gondoltam erre – mondtam immár szelídebben, majd közelebb lépve így szóltam – De mindez megéri, ha együtt lehetek veled.

- Hah… gyere ide – mondta, és egy lépéssel áthidalta a köztünk lévő távolságot, majd megcsókolt. De most nem örömmel, vagy szenvedéllyel. Hanem szerelemmel. Ez a csók, az összes eddiginél édesebb volt. Na jó, az igazság az, hogy minden csókunknál úgy érzem, csak jobb és jobb lesz. – De tényleg. Nem zavar? Mondd el, ha igen! – kért miután elváltunk.

- Nem… Nem sértődsz meg?

- Ööö… Miért sértődnék meg?

- Csak mondd! Igen, vagy nem?

- Jó. Nem.

- Rendben… az zavar egy kicsit, hogy… hogy Caroline- hoz hasonlítanak – mondtam a betont fixírozva. Erre nem tudott mit mondani.

Egy idő után megfogta a kezem

- Figyelj. Caroline és köztem nem volt semmi. Persze nem azt mondom, hogy alaptalanul írtak mindent, mert megvolt a közös hangnem. De ne képzelj bele többet, mint ami volt, oké? Mert az, amit iránta éreztem, nem hasonlítható ahhoz, amit irántad érzek. Sőt ehhez képest, azok nem is voltak érzelmek. Rendben?

- Ühüm… - bólogattam megszeppenve, miközben magához ölelt. Úristen, ez itt jóformán szerelmet vallott, és még az exéről is beszélt! Tartalmasabb nap lesz ez, mint gondoltam.

- Na de indulás, mert elkésel – sürgetett egy idő után.

- Igen… Igazad van.

Mikor már a suli előtti utcánál jártunk, összekulcsolt kezemnél fogva visszahúzott.

- Figyelj! Suli után menj haza, és tedd le a motorodat. Utána csörgess meg, és majd küldök taxit. Muszáj átjönnöd hozzánk, és el kell ezt simítanunk. Oké?

- Persze. Ott leszek – mondtam mosolyogva.

- Jól van. Akkor, szia.

- Szia Gumicukor – adtam neki csókot.

Végigsétáltam az utcán, befordultam a sarkon, lezártam a motort a suli parkolóban, és beléptem a kapun. Egyből letámadtak egy páran, és azt kérdezgették képembe tolva az újságokat, hogy igaz- e a hír. Persze én ezzel mit sem törődve mentem az első előadó felé, és az ajtónál Roxy- ba ütköztem

- Hát te? – kérdeztem vigyorogva. – Milyen volt az estéd? – tudakoltam szemöldököm húzogatva.

- Fantasztikus – mesélte vigyorogva. Elregélte az egész sztorit, egészen odáig, hogy Zayn hazavitte, de mikor a hálószobás részhez értünk, elhallgattattam egy tipikus, dalmás kijelentéssel, miszerint „ az ágyjelenetet tartsd meg magadnak, nem nagyon érdekel mire képes a pasim haverja”. Erre ő csak felröhögött, majd bevonulva a terembe mesélte, hogy ő is látta a lapot, és hogy, a fél suli erről beszél. – Mi lesz, ha kiderül, hogy én Zayn- nel kavarok, Claire meg elcsavarta Niall fejét?

Az első óra, a művtöri, uncsi volt, a második órában, viszont oda kellett adni a projectet. Mikor átnyújtottam a képet, a tanárnő – Mrs. Blake – elégedetten sóhajtott. A többiek képe is remek lett. Az osztályból mindenki ötöst kapott, kivéve három diákot, de ők is négyest zsebelhettek be.

Ezek után a napom normálisan telt. Vagyis hát… Próbálom bemagyarázni magamnak, hogy ezentúl normálisnak számít az, hogy emberek jönnek tízesével, és az arcodba mászva kérdezgetnek intim dolgokat a barátodról, és arról, hogy mióta vagytok együtt, és milyen vele lenni… és a többi, és a többi…

***

Miután hazavittem a motort, felhívtam Harry- t. Elküldte a taxit, beültem, kiszálltam, bementem a házba. Ez így elég sok idő volt, tekintve, hogy elég messze lakunk egymástól, és hogy mekkora dugóba keveredtünk idefelé jövet a sofőrrel London belvárosában, de nekem mégiscsak egyetlen rövid percnek tűnt. Végig gondolkodtam az utat. Mi van, ha Harry nem úgy akarja megoldani a dolgot, mint gondolom? Azt mondta reggel, hogy „el kell simítanunk”. És ha ő ezt úgy érti, hogy le kell tagadnia az egészet? Hogy azt kell mondania, hogy hazugság, hogy csak félreértés, vagy összeollózott kép? Ha nem akar felvállalni? De nem ostorozhattam magam tovább, mert mint mondtam, beértem a házba.

Mindenki ott ült, körben a dohányzó asztal körül. És a mindenki alatt az öt fiút, és egy pasast értek.

- Szia Cica – pattant fel Harry, és jött oda hozzám, majd óvatosan megcsókolt. Óvatos? Hm… itt valami nem stimmel. Fél tőlem? Vagy a reakciómtól? De nem tudtam megkérdezni, mivel a többiek is ott voltak.

- Szia Gumicukor – köszöntöttem én is, miután elváltak ajkaink. Erre csak egy kuncogás volt a válasz a fiúktól. Nyilván élvezik, amint Gumicukrozom a haverjukat.

- Szia Dalma – állt fel a fickó. – A nevem Paul. Én vagyok a fiúk menedzsere. Én fogok segíteni, megoldani ezt a mostani helyzetet.

- Hello Paul. Örvendek és köszönöm – mondtam mosolyogva a kézfogás közben.

- Szóval… arra gondoltunk, hogy jó lenne letisztázni ezt az ügyet. De először nekem is tudnom kell, hogy mi a helyzet. Úgyhogy most kérdezősködöm egy kicsit. Rendben? Lesznek kérdések, amik kényelmetlenek lesznek… De muszáj megtudnom.

- Persze. Nekem oké.

- Remek. Akkor kezdjük is – és rám zúdított vagy ezer keresztkérdést. Csak egy pár ezek közül:

- Mióta vagytok együtt?

- Mikor találkoztatok először?

- Eleve úgy tekintettél Harry- re, mint potenciális fiújelöltre?

- Szereted a fiúk zenéjét?

- Directioner vagy?

- Harry a kedvenced a bandából?

- Lefeküdtetek már?

- Mondta már, hogy szeret? ( itt kihagyott egy ütemet a szívem… Ez a kérdés azért tényleg övön aluli volt… )

- Milyen a kapcsolatotok?

- Miben befolyásol téged ez a párkapcsolat?

- Nem csak ugródeszkának használod? ( köszi Paul… kedves… )

- Sokat töltitek együtt a szabadidőtöket?

- Mivel foglalkozol? Mi a munkád?

- Hosszú távra tervezek? – na itt Gumicukornál elszakadt a cérna.

- Paul, nem hagyhatnánk abba? Így is eleget megtudtál. Többet a kelleténél.

- De, persze… - sóhajtott a pasi.

- És mit teszünk most? – kérdeztem, miközben kezem Harry combjára tettem. Ebbe beleremegett, úgyhogy inkább mosolyogva visszahúztam a karom, és tudtam, anélkül, hogy odanéztem volna, hogy Harry elpirul.

- Hát… Harry- nek biztos kell tennie egy önkéntes nyilatkozatot, mondjuk Twitteren. Nem kell nagy felhajtás, csupán egy kép rólatok, és alá, hogy „én, és az én gyönyörű barátnőm.”… vagy valami ilyesmi. Ez az első lépés. Aztán a következő az lesz, hogy együtt elmentek egy Talk Show- ba, ahol szépen kikérdeznek titeket. És szerintem ezzel el is lesz intézve. Egyelőre.

Csönd. Erre mit mondjunk? Azért mégiscsak megszólaltam.

- Szerintem is jó ez így. Gumicukor? Vélemény?

- Nekem tökéletes.

- Rendben. Akkor megegyeztünk – állt fel. – Harry, estére látni akarom a Tweet- edet! Világos?

- Persze. Ott lesz – felelte amolyan nyugi, ne stresszeld magad vigyorral.

***

Még beszélgettünk a fiúkkal, és egy óra után elindultunk haza. Most Gumicukor furikázott. Miután kitett a ház előtt, ő is kiszállt.

- Bejössz? – kérdeztem reménykedve.

- Igen… Meg kéne csinálnunk azt a bizonyos bejegyzést… - mondta kínosan.

- Jajj… Tényleg. Gyere.

Beléptünk, és szembetaláltuk magunkat lakótársaimmal. Nekik is elmeséltük, hogy mi volt, majd felmentünk a szobámba, és előkerestem a fényképezőgépemet. Régen sokat fotóztam. Az első nyári munkás melómból beiratkoztam egy tanfolyamra. A nagy, profi, tükörreflexes gép láttán Harry szemei kikerekedtek.

- Te tudod ezt használni?

- Persze. Minek lenne kamerám, ha nem tudom kezelni?

- Na igen… ja… de nem lenne jobb a telómmal? Akkor egyből feltölthetjük Twitterre.

- Igaz, így praktikusabb.

Sokat szenvedtünk, de nem sikerült normális képet csinálni. Mind olyan… mesterkélt lett. Inkább pihentünk egy kicsit, és rendeltünk kaját. Miközben a duplasajtos pizzánkat ettük, és a turmixainkat ittuk, sokkal természetesebb, ezáltal jobb képek készültek. Az egyiket fel is töltöttük. Viszont Harry ragaszkodott hozzá, hogy csak én legyek rajta. Mondanom sem kell, hogy nekem nem tetszett az ötlet, és elleneztem, de persze nem érdekelte.

"A világ leggyönyörűbb vöröskéje. :)) De stip-stop az enyém! <3"