15. Fejezet

Itt is van. és még egyszer bocsi...

*OktóbeR*

Az új állásom fantasztikus! Imádom, és azt főleg, hogy viszontlátom, akár plakátokon, akár a tévében, vagy a magazinokban. Egy reklám ügynökségnél dolgozom, és igazán élvezem. A főnökömmel semmi gond, a munkatársak egész normálisak, bár kicsit alulbecsülnek, mert én vagyok a legfiatalabb. Elég nehéz volt beilleszkedni közéjük, mert eleinte azt hitték, egy elkényeztetett, gőgös kiscsaj vagyok. Nem értettem miért hiszik, ezt, de rájöttem. A kiállításom miatt. Azt hitték, hogy felsőbbrendűnek érzem majd magam…

Liam és Danielle szakították, bár ez csak később derült ki. Én, a lakótársaim, és a Directionerek totálisan kiakadtunk.

A többiekkel minden rendben, Roxy éppen Miamiba ment egy barátnőjéhez, és azt mondta, hogy az összespórolt pénzét – ami mellesleg hozzáteszem nem kevés – egy tetoválásra fogja költeni valami hű-de-neves szalonban, ha már ott van.

Claire elkezdett ruhákat tervezgetni, bár nem igazán ér rá a munkája és Nialler mellett.

Mivel C és Rox perpillanat elérhetetlenek, ezért Gwenny- vel szoktam lógni, abban a kevéske szabadidőmben. Nagyon jól összebarátkoztunk, teljesen kiegészítjük egymást.

Imádom a szarkazmusát és az öniróniáját.

Harry- vel megvagyunk, semmi gondunk nincs. Mi vagyunk az új álom pár, az egész sajtó tőlünk zeng.

Pár rajongó oda szokott jönni hozzám az utcán, és képet / autogramot (?) kérnek, esetleg olyanokat kérdeznek, hogy milyen az ágyban. Hát ezekre mindig valamilyen csalafinta kitérő válaszokat adok, amitől csak még jobban felpörögnek.

 Egyébként a napok csak úgy szaladnak. Egyik nap még azon gondolkozom, hogy vegyek- e fel még egy pulcsit, a másik nap meg már november van…

*NovembeR*

Pfúúú. Az előző hónap csak úgy elsuhant. Ebben a hónapban eddig szinte semmi sem történt.

Egyszer voltam Eleanor- ral, és Dani- val teázni. Dan nagyon szét van csúszva, és ez elmondható ugyanúgy Liam- ről is. Nem értem őket.

Roxana hazatért, egy egész kart beborító tetoválással. A műremek gyönyörű, már ha az ember szereti az ilyeneket. Neki tényleg nagyon jól áll, megdicsértem.

De.

De befestette a haját. Barnára. Az egy dolog hogy jól áll neki, de… kár azért a csodálatosan szőke hajért. Mikor rákérdeztem a hajfestés miértjére, azt mondta, hogy olyan lányosan lezárta a Zayn-ügyet. Merthogy a frizura váltás a legfőbb jele a továbblépésnek. Na igen.

Claire kivett egy hét szabadnapot, és eltökélte, hogy nem találkozik Niall- el, hanem az összes idejét a leendő kollekciójával tölti. Egész jól halad a tervezéssel, de még közel sincs kész. Ma volt az utolsó lehetősége a zavartalan munkára.

Merthogy ma péntek van, november 23.

És ma találkozom Gwendolyn- nal és Harry- vel is.

***

Felkaptam egy feszülős farmert, egy fehér pólót, kabátot, és egy gyönyörű magas sarkú bokacsizmát, 

 egy táska, majd kilibbentem az ajtón, és a buszmegálló felé vettem az irányt. Mert mostanában tömegközlekedek ám!

Egy kis kávézóba mentem, és vártam. Öt perc múlva megérkezett Gwen is. Arca furcsa volt, egyszerre tűnt boldognak, és lelombozottnak.

- Szia – köszönt félve. Hm… kezd egyre furcsább lenni.

- Szia – álltam fel összezavarodva és megöleltem.

- Hogy vagy? Mesélj! – ült mellém, és próbálta terelni magáról a témát.

- Jól-jól, de ez most mindegy. Látom, hogy van valami. Mondd el – kérleltem.

Egy percig csak némán nézett a szemembe, majd ezt mondta:

- Költözöm.

Most én voltam egy percig néma.

- Tessék?

- Költ…

- Hallottam elsőre is – vágtam oda kétségbeesetten.

- Hahh… - csóválta a fejét, olyan, „tudtam, hogy ez lesz”- esen.

Csönd.

- Hová?

- New York- ba. Kaptam egy nagyon jó álláslehetőséget az ottani Cosmopolitan- nél.

- Értem.

- De ez csak február elején lesz esedékes – karolt át vigasztalva.

- Persze.

- És addig sokat találkozunk.

- Jó.

- És majd járok haza, hisz nekem is itt van az összes barátom, és a családom.

- Ühüm.

- És te is jöhetsz ám hozzám! Fogadjunk, hogy még nem jártál New York- ban!

- Nem. Tényleg nem.

- Jajj ne már! Legalább egy kicsit örülj nekem! Ez óriási lehetőség! Támogatnod kéne.

Gondolkodtam ezen egy kicsit, és igaza van. Nem lehetek önző. Csak pont most, mikor senki sem ér rám… Gumicukrot alig látom, a lakótársaim elfoglaltak, a szüleim a tenger túloldalán… de nem. Nem lehetek önző.

- Igaz. És támogatlak is! Mindent el fogok követni, hogy a maradék időnket jól töltsük – jelentettem ki határozottan, és megpaskoltam az asztalon nyugvó kezét.

***

Épp hazafelé tartok, hogy átöltözzek, mert a pasimmal ma vacsizni megyünk.

Belépek az ajtón, majd megkeresem Claire- t, hogy válasszon nekem szerelést. Mostanában keveset vagyunk együtt… mindegy. Ő örömmel fogadja felkérésem, és vigyorogva motyog valami olyasmit, hogy „na végre! Nem nekem kell könyörögnöm ezért…” .

Az első választása nem volt túl… öhm, szerencsés. Egy pánt nélküli, combközépig érő lila ruhát választott, fekete magas sarkúval.

- Ez most komoly? – néztem rá értetlenül. – Téged teljesen elrontanak a munkahelyeden. Visszafejlődsz. Hová tűnt a csodálatos válasszunk-Dalmának-ruhát képességed?

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte felháborodva.

- Ugyan már! Tudod jól, hogy a lila az egyetlen szín, ami nem áll jól nekem! Ráadásul hideg van kint! Ebben megfagyok!

- Hát – gondolkozott el –, van benne valami.

- Nos. Akkor most helyes vágányra terellek. Legyen, mondjuk egy pasztellszínű szoknya, mert tudom, hogy a nadrágokat nem engeded. Jöjjön hozzá egy színileg nem passzoló blúz, te imádod keverni az ilyen színeket, végül egy blézer, hogy ne vacogjak. Ja, és a magas sarkút felejtsd el! Legyen helyette inkább egy fekete csizma. 

Hátrébb léptem, és megcsodáltam a művem.

- Egészen olyan, mintha te kreáltad volna, nem?

- De – vágott töprengő fejet.

Beleugrottam a szettembe, enyhe smink, a hajam lófarokban, és felhívtam a barátom, hogy készen állok, indulhat értem.

Fél nyolckor dudáltak, én, pedig izgatottan téptem fel az ajtót, majd rohantam a kocsi felé. Harry nagyon megdicsért, hogy igazán jól festek (no nem ilyen szavakkal, de nem én lennék, ha leírnám azokat a pajzán jelzőket, melyeket használt).

Egy modern étterembe mentünk. Nem mondanám hogy kis vendéglő, mert nem egy lyuk volt, de puccosnak sem mondanám. Elegáns, letisztult, kifinomult és hangulatos.

Az étel isteni volt, degeszre ettem magam. A desszert volt a legjobb! Csokoládé krémet ettem, zöldcitromos eperparféval és vaníliás rebarbaramártással. 

Wow, ugye? Ennél a fogásnál már azon voltam, hogy mindjárt szétreped rajtam a csini kis szoknyácskám…

Harry rettentő édes volt, minden kedves szavánál bukfencet hányt a gyomrom, és minden érintésénél elöntött a forróság. A vacsora után hozzájuk mentünk, és egy jó kis esti program után keresgélve az ágy felé vettük az irányt.

Hihetetlen. Ki gondolta volna, hogy ilyenné tud tenni egy fiú? Hogy akárki ilyen vágyakat tud bennem kelteni? Sosem voltam prűd, ne értsetek félre, de ennyire szex mániás sem. De az ő közelében… egyszerűen fékezhetetlen vagyok.

…

Talán ez vezetett ahhoz, hogy valamit elfelejtettünk, bár ez akkor még nem tűnt fel…