Lelépek.

Búcsúzom. Sziasztok.

14. Fejezet

Kedves olvasók! na, itt is van az új rész. Nem garantálom, hogy ilyen sűrűn fogok írni, de most, amíg még volt időm, feltettem ezt a fejezetet. Remélem tetszik, bár úgy érzem, ez semmiről sem szól. És most olyat kényszerülök tenni, amit sosem akartam: a következő bejegyzést azt követően fogom közzétenni, ha meglesz a 10 értékelés a fejezet alján. Természetesen a különböző véleményeket összeadom. De nincs több beszéd, jöjjön a fejezet! xx Gréti

***

Letörten cammogtam vissza a szobánkba, a lépcsőfokokat kettesével szedve. Halkan besurrantam, majd bebújtam Harry mellé az ágyba. Egy ideig csak ültem, és gondolkodtam, majd megböktem alvó barátomat.

- Hm? – jött a válasz.

- Liam- ék veszekednek. – adtam le a drótot.

- És? – kérdezte a párnájába fordítva fejét.

- És?! Mi, az hogy és? Ez szörnyű!

- Miért? Szerencsére mi még nem veszekedtünk, de bármikor sor kerülhet rá. Ez hozzá tartozik a kapcsolatokhoz… - magyarázott a párnájának, de a végébe kb. belealudt.

- Hát. Lehet hogy igazad van – húztam el a számat. Azért mert 1.: én nem akarok veszekedni vele! Szeretem!, 2.: el sem tudtam képzelni eddig, hogy Liam és Danielle között nincs teljes összhang. Biztos azért, mert 1D rajongóként csak az álompárt láttam…

- Nyugi. Majd megoldják. És most, hogy megnyugtattam a kis lelkedet, kérlek, hagyj aludni.

Na kösz… szépen vagyunk…

***

Utolsó nap reggel mindenki lelombozva ébredt, hogy el kell mennünk. Délelőtt pakoltunk, délben megkajáltunk, aztán pár órára leszaladtunk a partra egy utolsó strandolásért. 

Dalma fürdőruhája

Hazza épp a vállamat kente naptejjel, mikor a srác, akitől a frizbit kértem elsétált mellettünk. Mosolyogva köszönt, én, pedig viszonoztam, majd tovább ment. De kedvesem egyből felkapta a vizet:

- Ki volt ez? – kérdezte a kelleténél élesebben.

- Csak egy srác – feleltem lazán.

- Honnan ismered?

- A parton találkoztunk – válaszoltam még mindig lezserül.

- Aha.

- Most mi van? – toltam feljebb a napszemcsim.

- Semmi – duzzogott.

- Akkor jó – mondtam, és visszaengedtem a szemüvegem.

Tovább kenegetett, de az egyik pillanatban hirtelen megállta a keze.

- Mit csináltatok a parton? Hogy ismerted meg? – faggatott tovább.

- Jaj, ne már! Hiszen téged több millió lány imád, és melltartókat dobálnak hozzád! Én sem kérdezősködöm, mert megbízom benned. Hagyd a féltékenykedést oké? Nem áll jól – nyomtam egy puszit szája sarkára.

Többet nem beszéltünk erről. Szerintem, felfogta, hogy nincs oka féltékenykedni. Ha rám nem is, az egójára biztos hallgatott „én vagyok Harry Styles” alapon.

A strand után a reptérre mentünk, majd haza. Az úton zenét hallgattunk, csókolóztunk, vacsiztunk, és csókolóztunk. Egyszer oda hajol hozzám Gumicukor, és azt mondja:

- A naptól előjöttek a szeplőid.

- Tudom – feleltem fancsali képpel.

- Nekem tetszenek – vágta rá kedvesen.

- Ó. Akkor: tudom – ismételtem nagyobb lelkesedéssel.

És ez után mi jött?

…

Na?

…

Csókolózás.

***

Jelenleg a konyhánkban ülök. Pár héttel vagyunk a nyaralás után. Az akkori önfeledt boldogság a múlté. Ugye Claire összejött Niall- lel, de Danielle- ék sokat veszekednek, bár ezt szerintem nem sokan vették észre rajtam kívül. Talán csak Eleanor és Niall. És nem csak ők vitáznak. Zayn és Rox szakítottak. Roxy totál oda van, de Zayn elég gyorsan tovább lépett, megint Perrie- vel randizik. Komolyan olyan az életünk, mint egy béna szappanopera.

Egyedül vagyok itthon. De jobb is, most nincs szükségem senkire, csak magamra, és az önsajnálatomra.

Az asztal tele van számlákkal, amit ki kéne fizetni. De miből?

A költségeket általában harmadoljuk a csajokkal, mindenki ki fizeti a saját részét. De most nekem nincs miből. A legutóbbi kiállításom becsődölt, már mióta felmondtam Thomas- nak is (az ügynököm), a félretett pénzem nagy részét eljótékonykodtam, a maradék vagyonom épp annyi, hogy felüljek egy repülőre, ami Budapest felé tart, no meg talán még az odavezető taxit is ki tudnám fizetni.

Na jó, elég a gyötrelemből. Felhívtam Harry- t, de ki volt kapcsolva, így csak hagytam neki egy üzenetet, hogy amint tudjon, jöjjön el hozzám, de minimum hívjon. Meg még hozzátettem hogy S.O.S.

Fél óra múlva visszahívott, és a lihegésből úgy vélem tényleg siet hozzám. Mondtam neki, hogy nem telefontéma, amit mondani szeretnék, és hogy siessen, de vigyázzon magára.

Negyed óra múltán ajtót nyitottam, és láttam az arcán, hogy mennyire meg van ijedve. Melegen megöleltem, és mondtam, hogy nyugodjon meg. Betessékeltem, leültettem, majd én is helyet foglaltam mellette. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.

- Figyelj. Mint látod, kiküldték a számlákat. És Roxana meg Claire ki is tudják fizetni, ők egész nyáron dolgoztak, és a szüleik is támogatják őket otthonról. De én… nos míg ők pénzt kerestek, én osztogattam a saját pénzem. És a szüleim nincsenek olyan helyzetben, hogy kisegítsenek, eddig is én küldtem nekik haza minden hónapban egy kisebb összeget. Szóval… ha egy hónapig nem találok állást… haza kell utaznom. Még egy hónapig kihúzom, de utána… úgyhogy most bújom az apróhirdetéseket, és a neten is kerestem már munkát, de eddig nem találtam… azért szólok neked, hogy ha, ne adj isten, nem találok munkahelyet, ne érjen váratlanul – itt megremegett a hangom –, és azért mondtam még el, h-ho-hogy legyen kinek ki-ki-kisírnom m-magam – fejeztem be, és a végén eltört a mécses. Eddig csak ott ült mellettem, most viszont mellére volt, és szorosan tartott, míg összekönnyeztem az ingét.

- Jó, jó! Nincsen semmi baj! Meglátod, minden rendben lesz – nyugtatott, de szerintem ő is tudta, hogy hiába, mert abba is hagyta. Csak várta, hogy befejezzem.

Mikor végeztem, felé fordultam, és segítségkérően néztem rá, hogy segítsen már kitalálni, mit tegyek!

- Jó. Akkor. Felajánlanám, hogy költözz hozzám, és bízz mindent rám, de tudom, hogy milyen büszke vagy, és hogy ez számodra említésre sem méltó lehetőség. Szóval ezt az opciót ki is hagyom…

-… amiért hálás vagyok…

-… és mást ajánlok. Segítek állást találni. Van pénzem, vannak kapcsolataim, megoldom. Oké?

- Hát… jó. Azt hiszem. De csak akkor, ha a költséget visszafizethetem.

- Legyen – forgatta gyönyörű zöld szemeit.

- Kamatostul – kötözködtem.

- Azért ne vidd túlzásba ezt a fene nagy önállóságod – mosolygott csintalanul, és az ujjával megbökte az oldalam, mire felsikkantottam.

Hálásan öleltem meg, és percekig csak szorítottam, majd azt mondtam:

- Köszönöm – és ebben a szóban minden benne volt. De azért hozzátettem: -, szeretlek.

Mióta ki mondtuk egymásnak a „szeretlek”- et a hotelban, nem is mondtuk többször. Hiszen tudtuk, és ez a lényeg. Ha többször hangoztatnánk, elveszítené a meghittségét. És nem illene a mi „állandóan viccelődünk, és húzzuk egymás agyát” jellegű kapcsolatunkba. De szerintem ez most ide kellett.

- Én is szeretlek. És bármikor számíthatsz rám, ezt tudnod kell.

- Tudom – mondtam könnyes szemmel, és rámosolyogtam.

Aznap délután Harry segített megírnom az életrajzom. Leírtam, hogy az angolon kívül franciául, és magyarul is beszélek, meg hogy töröm a spanyolt. Leírtam, hogy milyen iskolákat végeztem, a versenyeimet, az eddigi munkámat, és hogy az Unicef nagykövete is vagyok. De ez így nekem olyan kevésnek tűnt… mintha sok mindent csináltam volna az életemben, de nem lenne látszata. Pedig egész életemben gürcöltem, és mégis… hah.

***

- Na? – vette fel izgatottan a telefont köszönés nélkül.

- Megvan! Sikerült! Enyém az állás! – ujjongtam felvillanyozottan. Épp most jöttem ki egy állásinterjúról, az egyik reklámügynökségtől. Mostantól alkalmazott grafikus a szakmám.

- Ah, remek! Megünnepeljük! Gyere át hozzánk – javasolta vidáman.

- Rendben, máris úton vagyok – egyeztem bele.

- Várlak.

- Puszi.

- Szia.

Húsz perc múlva az ajtó előtt álltam, és rátenyereltem a csengőre. Zayn üvöltözve jött az ajtóhoz, hogy ki ez az idióta, majd kinyitotta az ajtót és egy: „ah, te!” köszöntéssel beljebb invitált.

- Én is szertelek Malik.

- Bocsi, csak… khm… izé… - próbált magyarázkodni, de ekkor épp kijött a nappaliból Perrie, és mosolyogva jött felém.

- Értem én… megzavartalak titeket mi? - motyogtam vigyorogva Zayn- nek.

- Szia! Biztos Dalma vagy. Sokat hallottam rólad – nyújtott kezet.

- Szia Perrie, örülök, hogy megismerhetlek – mondtam, de nem tudtam, hogy tényleg örüljek- e.

- Dalma? – jött le barátom a lépcsőn.

- Szia – köszöntem, és megcsókoltam.

- Na jó, akkor, viszlát később – búcsúzott a szőkeség, és magával húzta pasiját is.

- Gyere, menjünk fel – fogta meg a kezem bongyorka, és a szobájába vezetett, ahol leültetett az ágyra.

- Na? Mi a véleményed Perrie- ről? –esett nekem egyből.

- Hát. Nem tudom, most láttam először – tértem ki a válasz elől.

- De mégis – erőltette tovább.

- Na jó – sóhajtottam. – Szóval: a hangja tényleg jó, de mint embert nem ismerem. Sok pletykát hallottam róla, amiből mind, biztos, hogy nem igaz. De amíg nem bántja Zayn- t, addig nincs vele gondom. Az már másik történet, hogy soha nem leszünk olyan jóban, mint Eleanor- ékkal, mivel ugye gyakorlatilag kitúrta Roxy- t – fejtettem ki benyomásaimat.

- Aha. Értem. Nos, azt hiszem a drágalátos haverom örülni fog ennek a véleménynek.

- Hogy-hogy?

- Csak, mert arra számít, hogy te és Claire kiközösítitek, vagy mi.

- Nos, ez részemről nem fog megtörténni. De, most foglalkozhatnánk mással?

- Persze.

- Mintha valami megünneplést említettél volna... – célozgattam, de mint kiderült, nem ugyanazt terveztük.

- Így van. Pizzázásra gondoltam, maratoni Spongya Bob- bal megspékelve.

- Benne vagyok – örültem meg. Ez abban a pillanatban, az ő szájából, igenis jól hangzott. – De figyelj… nem gáz pizzát enni, miközben Kockanadrág hamburgereket sütöget?

- Igaz. Akkor nézzünk Vámpírnaplókat.

- Nem is tudtam, hogy szereted a Vámpírnaplókat – billentettem oldalra a fejem.

- Nem is. De te igen – hajolt közelebb édesen nézve.

- Imádlak, Harold! – mosolyogtam, majd beletúrtam hajába, és nekiestem ajkainak.

13. Fejezet

Itt. Egy szót mondanék, ami lehetőleg megmagyarázza, hogy miért nem írtam eddig: GIMI.

...

Bocsi :'(((

***

Becsaptam az ajtót, majd megfordultam. Ott állt az ágy előtt, és csak rám várt. Megindultam felé, majd rávetettem magam. Hevesen csókolni kezdtem, Ő, pedig készségesen viszonozta. Nyelvünk egyszerre mozgott, teljes összhangban. Pár perc után a mögöttünk lévő ágy felé tolt, majd óvatosan hátradöntött. Számról áttért a nyakamra, majd a kulcscsontomra, és megint a nyakamra. Éreztem, ahogy szívni kezdi, és kéjesen nyögtem egyet. Hogy ne kínozzon tovább, fordítottam helyzetünkön, és én kerültem felülre. Lassan elkezdem kigombolni az ingét, Harry pedig felfelé húzta a strandruhám alját. Mikor az összes gombbal végeztem, mellkasától kezdve puszilgatni kezdtem, egészen a nadrágja tetejéig. Ekkor felemelkedtem, és lassan – lassan – elkezdtem kibontani az övét. Majd kigomboltam a nadrágot, lehúztam a cipzárt…

- Ne kínozz…! – nyögte, mire odahajoltam hozzá és vadul csókoltam. Beleharaptam ajkába, és itt elszakadt a cérna. Letépte rólam a ruhát…

***

Reggel frissen keltem, egyből kipattantam az ágyból. A fürdőbe mentem, tusoltam, beleugrottam egy rövidnaciba és egy felsőbe, felkötöttem a hajam semmi smink, majd a konyhába siettem. Miközben felraktam egy kávét, azon gondolkoztam, honnan szerezzek papírt.

Mikor végre találtam, már csak toll kellett… de sebaj, órák kérdése, gondoltam. Mire minden meg lett, kész is lett a kávé.

Kezemben a csészével elkezdtem írni.

Tudom, hogy Roxy randi ideálja az autósmozi, az enyém a szerenád az ablak alatt (kicsit féltékeny is vagyok Rox- ra, hogy ő már ezt megkapta), de mi lehet Claire álom randevúja? És egyszer csak belém hasított a felismerés: csillagnézés! Hát persze!

Most hogy megszületett az ötlet, jöhetett a megvalósítás – gondoltam, miközben körmölni kezdtem a lapomra. Ez a beosztás született:

Én: szervezés, kézben tartás

Harry: teleszkóp

Niall: kaja, csípje ki magát

Rox: díszítés, zene

Dani, El: figyelemelterelés, ruha

Mikor ezzel meglettem zsebre tettem a telóm, letéptem a papírom egyik csücskét és írtam rá egy üzit, hogy ha kellek, hívjanak, majd elindultam végig a parton kezemben maradék lappal és a tollal.

Sétáltam és olyan helyet kerestem, ahol jó lenne a csillagles. Láttam pár kunyhót, és egy villát is. De egyik sem tetszett. Nem akartam nagyot, de mégis puccosat. Nem volt könnyű dolgom, de éppen ezen a ponton akadt meg a szemem egy megfelelő helyszínen:

Egy kis mediterrán ház volt, terasszal. Nem volt medencéje, „csak” egy jacuzzija.  Sehol egy fa, hanyattfekve is kémlelhetik az eget. Tökéletes! Odabattyogtam a kapuhoz, és megnyomtam a csengőt. Egy fiatal anyuka jött felém, kézen fogva a kb. 6 éves lányával. Mosolyogva közeledett, kinyitotta előttem a kaput, majd megkérdezte:

- Jó napot! Miben segíthetek? – na itt megkönnyebbültem, hogy beszél angolul.

- Jó napot! Nem szeretnék zavarni, csupán meg akarom kérdezni, hogy egy éjszakára kibérelhetnénk –e a házat?

- Hát… ö… - elég összezavarodottnak tűnt a nő, úgyhogy magyarázkodni kezdtem.

- Persze van hol laknunk, nem arról van szó, csupán tudja tízen lakunk a nyaralóban, és egy párnak szervezünk meglepetés estét, és elég nehéz romantikus hangulatot teremteni, ha még 8 ember van odabent…- dumáltam esetlenül, és látszott a nőn, hogy bár kedvesen mosolyog, magasból leszarja a mondandómat. Amolyan kimért, dúsgazdag családhoz csöngettem be, úgy tűnik…

- Ó. Értem – szakított félbe. – Nos, tudja, szívesen kiadnánk, de nem lenne hol éjszakáznunk…

- Ezt megoldom. Jöhetnek hozzánk. Elég nagy a ház. Van még vagy 3-4 szabad szobánk.

- Ez rendkívül kedves, de…

- Jól megfizetjük!

- Értem, de… - felelte, olyan „úgy nézek ki, mint akinek kell a pénzed?” képpel.

- Nincs véletlenül egy nagyobb lánya?

- Hát… de, van. Miért?

- Nem szereti a One Direction- t?

- De. De még egyszer kérdezem: miért? – kezdett ideges lenni.

- Csak mert a tíz fő fele a 1D.

- MIIIII?! – rohant ki visítva egy szőke, elkényeztetett lány, olyan 15 éves forma. - Te vagy Dalma? – mutatott rám hevesen, amitől hátrahőköltem. – Úristen! Úr- is- ten! Fel kell hívnom Amy- t… - kapott az iPhone- ja után.

- Szóval akkor áll az alku? – kérdeztem az anyuka felé fordulva. Gondoltam, ha a kiscsaj akart valamit, azt apuciék ígyis-úgyis megadják…

- IGEN! – felelt az anyja helyett a lány.

- Rendben – vigyorogtam.

Telefonszámot cseréltünk, aztán hazarohantam, abban bízva, hogy a többiek már felébredtek.

Otthon csókkal köszöntöttem Harry- t, majd kiadtam az utasítást, hogy az élete árán is találjon egy teleszkópot, majd vigye a megadott címre, és igen, biztos, hogy be fogják engedni, igen, tudni fogják – nagyon jól – hogy ki is ő. Mikor lelépett, Dan- hez, és Eleanor- hoz mentem, majd mondtam nekik, hogy vigyék valahova Claire- t, és egy megfelelő ruhát is szerezzenek valahonnan. Mikor ők is elmentek, s egy nevetséges magyarázattal arról, hogy én és Rox miért nem megyünk, elvonszolták C- t, megkerestem Niall- t, és leadtam a parancsot, hogy intézzen kaját, és hogy öltözzön ki. Ezután jöhetett a feketeleves. Felverni Zayn- éket, merthogy szokás szerint ők aludtak legtovább…

Bekukucskáltam a kulcslyukon, hogy ne zavarjak meg semmit, majd mikor már biztos voltam benne, hogy mindketten úgy alszanak, mint a bunda, belopóztam a szobába. Itt megnéztem, hogy van- e rajtuk ruha, és mivel volt, elővettem a telefonom, majd beléptem a kedvenc alkalmazásomba, ami egy duda volt. Megnyomtam a piros gombot, és azonnal megszólalt a fülsiketítő hang.

De a legjobb a reakció volt: Zayn mint egy hülye, úgy ugrott ki az ágyból. És egyből valami béna karate-pózba vágta magát. Mikor meglátta, hogy én vagyok az, először csúnyán nézett, és szidott egy sort, aztán vágott egy „not bad” fejet, végül jó éjt mottóval visszafeküdt. De még mindig nem ez a legjobb: Roxana tovább aludt! Nem, nem viccelek. Komolyan nem normális a csaj. Odamentem hozzá, és a füléhez tartottam a mobilom, úgy nyomtam meg a gombot. Erre persze felébredt, és rögtön trágár szavak tömkelegét zúdította rám, de mondtam neki, hogy Claire- ről van szó, és egyből felkelt. Lementünk, és miközben joghurtot ivott, vázoltam neki a feladatát, és megadtam a címet. Felment átöltözni, majd ő is lelépett.

Leültem Hazza laptopjához, és egy jó program után kerestem. Na nem magamnak, hanem a fiúknak. Ugyanis, mint sejtésem beigazolódott, öt perc múlva lecsörtettek a lépcsőn hárman: Liam, Louis, és Zayn, majd nekem estek, hogy miért lopom a csajaikat. Elmondtam nekik, hogy mit találtam ki nekik kárpótlásul.

- Paintball? – kérdezte mosolyogva Liam.

- Aha.

- Nem rossz – nézett rám vigyorral a fején Zayn.

- Már úgyis régóta terveztük, de sosem volt időnk elmenni – értett egyet Payn.

- Tényleg meg lehet enni a golyókat? – fűzte hozzá az építő megjegyzést Lou.

Szóval minden sínen. Oké. Akkor körtelefon. Harry talált távcsövet, épp úton van a házhoz. Danielle a lányokkal egy helyi – egyetlen – butikban van, és próbálnak valami tűrhető ruhát találni. Az én ír szőkeségem épp valami pizzázóban próbálja megértetni magát, remekelve a mutogatásban. Rox egy helyi lakostól próbálja nem kis pénzért elorozni a kültéri égőket, a lampionokat elvileg már megvette. Csúcs.

***

- Látnotok kellett volna az arcát! Valami elképesztő volt! – mesélt Harry, akinek utolsó feladata a sofőrködés volt, és így ő szállította le az értetlenkedő C- t a házhoz.

- Tetszett neki a dekoráció? – kérdezte Roxana.

- Egész biztos. És az is biztos, hogy jó kis estéjük lesz – kacsintott Styles, mire a könyökömmel hasba vágtam.

- És látnotok kellett volna a ruháját is! Hihetetlen, hogy egy ilyen eldugott helyen ilyet lehet találni!

- Hát, profik vagyunk! – dobta át a haját a vállán ál-nagyképűen El, amin elnevettük magunkat. Mikor abbahagytuk, már csak egy ember nevetett. Vagyis vihogott. Darcy. A gazdag kiscsaj. Igen, ránksózták a szülők, de vállaltuk, mert ez volt a házcsere feltétele…

Még beszélgettünk egy darabig, meghallgattuk a fiúk élménybeszámolóját arról, hogy Zayn nyerte a paintwar- t, vagy mit, és hogy milyen finom az ételfesték (?).

Felvonultunk Gumicukorral a szobánkba, majd betettük a Szerelmünk lapjait, és hajnalig dumáltunk, röhögtünk, és enyelegtünk.

***

Reggel nehezen keltem. Szokásomhoz híven csukott szemmel közelítettem meg a fürdőszobát, de persze koppanás lett a vége. Mármint a fejem koppant. Az ajtón.

Halkan lecsoszogtam a nappaliba, de meg is álltam az ajtó előtt, ugyanis fojtott beszélgetésre lettem figyelmes. Liam és Dan. Veszekedtek.

12. Fejezet

Nincs hozzáfűzni valóm… csak hogy ezt hallgassátok hozzá :DDD http://www.youtube.com/watch?v=khhEvGNfeEY

***

Úgy döntöttünk, két hetet maradunk, és így Liam szülinapját is megünnepelhetjük itt. Nem kaptam semmit szülinapomra, de ez így jó. Végülis, ha belegondolunk, elég jó ajándék, hogy elhoztak egy szigetre nyaralni, nem? De!

Szóval, az első héten szinte minden nap napoztunk, és úsztunk. Péntekenként pedig „bulit” tartottunk, ami abból állt, hogy bömböltettük a zenét, és játszottunk. Három féle játékkal szórakoztunk.

1. Az első egy szimpla üvegezés volt.

2. A második is, kis csavarral: akire rápördült az üveg, annak meg kellett húznia azt, és nem lehetett választania a felelés és a merés között, valamint, ha passzolt, zálogot kellett adnia (de ez ugye alapból is így van, a sima Felelsz vagy mersznél is…), és még kétszer meghúznia az üveget. Egyetlen ember volt, akit mentesítettünk az ivós szabály alól, természetesen Liam- et, ő viszont nem passzolhatott, amit ki is használtunk…

3. A harmadik játék pedig, egy saját fejlesztésű különlegesség, a neve Bakancslista. A szabályok a következők: egy ember mondd magáról valamit, példának okáért azt, hogy ő már járt Disney Land- ben. És akire nem igaz az állítás, kap egy pohár alkoholt. Két körönként pedig mindenki feláll, és végig kell állni egy helyben három percet. Az összes versenyző 10 állítást tesz, így 5 széria van. Az nyer, aki utoljára talpon marad. A neve onnan ered, hogy miután minden játékos kidől, az ember azt kívánja, bárcsak mindent csinált volna, amit a többiek, és így szépen elkezdi írni magában a saját bakancslistáját…

Az egyik nap vásárolni mentem Claire- rel, Zayn- nel, és Niall- lel, mivel a hűtőt simán kifosztottuk pár nap alatt, annak ellenére, hogy roskadásig tele volt, mielőtt eljöttünk.

Szóval ott járkálok C- vel és a fiúkkal a sorok között a sziget egyetlen kisboltjában, és azon gondolkozom, mit kéne még venni. A bevásárlókocsi tömve tejjel, cukorral, liszttel, hússal, édességekkel, joghurttal, margarinnal, és különféle mirelit kajákkal. Ránézek a listára, majd elhúzódom és kiosztom a parancsot.

- Szóval. Fiúk, ti hozzatok még sört. A lányoknak citromosat, és narancsosat is. Addig mi, Claire, elmegyünk tejszínhabért és fagyiért.

Szépen levettük a polcról a dolgokat és ráhajítottuk őket a rakatnyi kaja tetejére. Éppen sétálunk vissza a pénztárhoz, de ekkor barátnőm behúz engem egy hűtő mögé.

- Nézz oda! – utasít, és államat fogva arra irányítja tekintetem. Nem tudom mit kéne néznem. Zayn éppen azon gondolkozik, kell- e még több sör, Niall pedig lázasan bólogat, de látszik, hogy nem igazán figyel. Abba az irányba bámulok, ahová a szőkeség, és megpillantom őt. Egy irtó dögös, latin szépség, hosszú, csillogó fekete hajjal, kreol bőrrel, csokibarna szemekkel. Nem vagyok leszbi, ne értsetek félre. Ha azt mondom gyönyörű, azt úgy értem, én is ilyen szeretnék lenni.

- Leesett végre? – rángatott vissza a jelenbe az irigykedésből lakótársam sürgető, de suttogó hangja. Hát persze! Hiszen C féltékeny!

- Jajj nemár – rángattam le magamról a kezét. – hiszen csak nézi. Még csak nem is beszélnek! Kitudja… talán a csaj nem is beszél angolul – nyugtattam lazán.

- Igen, lehet – vágta rá mérgesen.

- De amúgyis. Fiú. Tudod milyenek a férfiak, chh. De… Miért érdekel ez téged? Hiszen közösen szakítottatok. Te is ugyanúgy lehetnél más sráccal – kezdtem bele, de a szavamba vágott.

- Igaz! Mennyire igaz! – csillant meg a szeme, én pedig hátrébb léptem. Ajajj… –  mondtam magamban. – Ennek nem lesz jó vége. Ismerem ezt a „gonosz zseni” nézést…

Egy sóhaj után megragadtam a karját, és magammal vittem a srácokhoz.

- Sziasztok. Minden megvan, mehetünk? – kérdeztem, majd a pénztárhoz gurultam a kocsival. Fizettünk, és a parkolóban (najó. A lepukkant boltocska előtti üres, aszfalt nélküli részen) elpakoltuk a vásárolt dolgokat. Hazafelé üvöltött a rádió, és mi is énekeltünk vele. Nem, ez így nem igaz. Mindenki, kivéve Claire- t, aki gondolkozva bámult ki a lehúzott ablakon, azzal sem törődve, hogy haját az arcába fújja a menetszél. Biztos a tervét szövögeti. Hah… ezt meg kell beszélnem vele.

***

- Csőőőőő! – köszöntem hangosan, és kéretlenül levágtam magam az ágyára, de kiengesztelésül odadobtam neki egy tábla csokit. – Szóval. Komolyra fordítva a szót. Még mielőtt felszednél egy pasit féltékenységed közepette, gondoltam megbeszélhetnénk.

- Mit? – nyögte fáradtan. De engem nem fog lerázni a nemtörődömségével!

- Hát hogy miért is vagy féltékeny. Hiszen…

- Közös megegyezéssel szakítottunk… - kántálta fásultan.

- Igen – helyeseltem.

- Hahh… najó. Figyelj. Azért szakítottunk, mert úgy gondoltuk túl gyors volt. Találkoztunk, és már össze is jöttünk. Nem hagytunk időt a megismerkedésre.  De aztán barátok lettünk, és csomót beszélgettünk, és megismertem őt, ő is engem, és… és…

- Beleszerettél.

- Ühüm – bólogatott.

- És ezt miért nem mondod el neki?

- Na persze… hiszen már túllépett rajtam. Elég feltűnően. Te is láttad a boltban… És most jóban vagyunk. Nem szeretném elveszíteni. Barátként sem. És ha az kell ahhoz, hogy együtt legyünk, hogy csak barátok vagyunk… akkor legyen.

- Értem. De azért én is körbepuhatolózom – álltam fel vigyorogva.

- Mi? Nem! Azt már nem! – állt fel ő is, de mire utánam kapott volna, én már messze jártam.

A konyhában ott találtam mindenkit, kivéve, akit kerestem.

- Sziasztok, hol van Niall? Nem láttátok?

- Szia, de. Kiment a partra – kaptam a választ Louis- tól.

- Oké, köszi – mondtam, és már repültem is az ajtó felé, de valaki elkapta karom, és magához ölelt.

- Engem nem is keresel? Egész nap távol voltál… - duruzsolta a fülembe.

- Haha… de. Hiányzol is. De most fontos dolgom van. Tényleg.

- És engem nem avatsz be?

- Még nem tudom. Egyelőre még nem biztos az akció. De ha a megfelelő információ birtokába kerülök, egész biztosan szükségem lesz a közreműködésedre – mondtam titkos ügynököt játszva, majd apró csókot leheltem szájára, de már mennem is kellett, mert Claire ekkor dübögött le a lépcsőn. – Lépnem kell. Szia – hadartam, és már ott sem voltam.

Lementem a partra, Niall után kutatva. Meg is találtam. De még hogy megtaláltam. Vagyis… De még hogy találtam meg! Ugyanis a homokban ült egy nagy szikla mögött, karjaiban a fekete csajjal. Hm… hogy hívhatnám ide? Á!

Oda mentem egy frizbis sráchoz, és megkértem, hogy hadd dobhassam el, utána visszahozom. Persze megengedte, bár nem értette. Elhajítottam a frizbit a kő irányába, majd elszámoltam háromig, és utána mentem. Siker! Megzavarta az idillt a repülő játékszer, így nekem már nem voltak kínos feladataim, csak annyi, hogy eljátsszam, véletlen volt, hogy arra esett a tányér.

Nem akarom magamat dicsérni, de egy színész veszett el bennem. Művészi zavarodottsággal mondtam:

- Bocsi, véletlen volt. Upsz! Ugye… ugye nem zavartam meg semmit?

- Nem… ö… éppen menni készültünk – világosított fel Niall. Aha… persze. Én is ezt mondanám.

- Igen? Ja. Igen – értett egyet a lány, mikor megértette.

- Ó. Oké. Akkor mehetnénk együtt haza Niall. Én is hazafelé tartottam, mielőtt megálltam játszani a sráccal… Akkor. Én. Megvárlak a szikla mögött – motyogtam, mikor megláttam ír barátom szikrákat szóró szemeit.

- Igen, szerintem is – bólintott egyet.

Vártam, vártam és vártam. Aztán megjelent barátom, és elindultunk haza, de előtte bizonyítva az alibim, visszaadtuk a játékot a fiúnak. Sétáltunk a víz mentén, csöndben, szó nélkül. Aztán megszólaltam:

- Szóval…

- Szóval…

Nevetés.

Na igen. Jellemző, hogy mikor végre megszólal valamelyikünk, a másik is rákezd.

- Kezd te – javasoltam.

- Oké. Hmm… figyelj. Egy a lány, csak egy lány. Oké? Nem kell elmondani senkinek, főleg nem…

- … főleg nem Claire- nek – mosolyogtam.

- Igen – nevetett.

- Amúgy mi van most köztetek?

- Hát. Semmi. Barátok vagyunk. Meg ilyenek… - válaszolt zavartan.

- Jajj! Ugyanmár! Engem nem csapsz be Horan! – mondtam, és bár én nem vettem rajta észre semmit, ő bevette, hogy olvasok benne. Mondom, hogy színésznek kellett volna mennem!

Fürkészően nézett rám, majd leesett az álarc.

- Rendben. Tudod, azért szakítottunk, mert – és itt levágta ugyanazt a monológot, mint az exe. Hogy beleszeretett, stb…

- Hát… hű. És ezt miért nem mondod el neki?

- Azért, mert – és itt is ugyanaz a válasz, mint C- nél. Hátborzongató. Komolyan megérdemli egymást ez a két idióta!

- Nos, talán még van esélyed…

- Tényleg?

- Ühüm. De valami naggyal kell előrukkolnod. Vagy valami nagyon romantikussal. Mint Zayn az ablak alatt, szerenádozva. Nekem az lenne a tökély. De Claire- nek kéne valami más… Öhm… megvan! Figyelj. A részleteket megbeszélem Harry- vel, aki majd tájékoztat. Rendben? – kérdeztem katonásan. Tetszik ez a kém szerep!

- Persze – mondta a szőke furcsán méregetve.

- Jó. Majd küldöm az emberemet – mondtam, majd szó nélkül ott hagytam.

A házban szerelmem – de jó ezt kimondani! – felé vettem az irányt, és leültem mellé a kanapéra. Szerencsére egyedül ült a nappaliban. Mivel nem nagyon akart rám figyelni, megcsókoltam. Na, itt már figyelt.

- Szóval – húzódtam el. – az akció előkészítve. Kéne a segítséged.

- Ó. Jó. Mindjárt.

És megcsókolt.

És csókolt.

- Öhm… menj a szobába. Egy perc és megyek én is – pattantam fel.

Az ebédlőben ott enyelgett Zayn és Rox. Mikor belibbentem, gyorsan szétrebbentek.

- Jajj! Ne itt! Kérlek. Mi itt enni próbálunk. Ja és Roxy! Holnapra ne csinálj programot – néztem rá. – Estére sem! – néztem Zayn- re.

Választ sem várva szaladtam az emeletre. Niall éppen akkor nyitotta a szobaajtót. Én is igyekeztem az ajtóm felé, de mielőtt beléptem rajta, megállított.

- Hé, Dalma!

- Igen? – sürgettem.

- Jó trükk volt a frizbi, meg minden – kacsintott, és pedig kacagva becsaptam az ajtót.

Díj!

ÁÁÁÁÁ… Megkaptam az első díjamat! Hálás vagyok a díjért Kinga! Köszönöm Furt! <3

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

- barna hajam és szemem van

- kontaktlencsém van

- imádok olvasni!

- van egy öcsém, akit egyszerre imádok, és utálok… de valahogy mindig az imádat nyer J

- most megyek gimibe

- nyolc évig művészeti suliba jártam, és most is művészeti gimibe fogok menni

- a kedvenc színem a kék

- a kedvenc kajám a savanyú gumicukor és az étcsoki

- a moziban sosem popcornt eszek, hanem Dunakavicsot

- Alig várom az SzJG Útvesztőt

- rajta vagyok az SzJG hatodik részének hátunján, aki olvassa, az nézze meg: Tóth Gréta ;DDD

 2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!

1.Mi a kedvenc számod? Taken - One direction

2.Mi a kedvenc filmed? A fekete hattyú.

3.Ki a pasi ideálod? Douglas Booth

4.Mi a kedvenc városod? Párizs

5.Mióta írsz blogot? Május óta.

6.Ki a kedvenc énekesed/énekesnőd? Beyonce

7.Hány nyelven beszélsz? 2 :D

8.Mi a kedvenc gyümölcsöd? A mangó!

9.Hány éves vagy? Ma lettem 15.

10.Balaton vs. Tenger? Nem tudom. Sajnos még nem voltam tengernél…

11.Várod a sulit?(na jó ez hülye kérdés,de más nem jutott az eszembe) Igen! Hiszen új az osztály és az iskola!

3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek! 

1. Álom pasi?

2. Ki a kedvenced a 1D- ből?

3. Hány éves vagy?

4. Mióta bloggolsz?

5. Ez az első blogod?

6. Ki a példaképed?

7. Sportolsz?

8. És ha igen, mit?

9. Van testvéred?

10. Macska/kutya?

11. Kedvenc kaja?

4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

 Bettina 

(másik oldala) Bettina

Hope Hastings 

Évesz 

(másik oldala) Évesz 

tulipbird

Sajnos nem tudom a neved, de az új blogod is jóóó!

swagmasta

Allie 

Fanni♥ 

Blogerina :) 

Gréti xx

Faliújságom újabb cetlije

Kedves olvasók! A nyáriszünetemnek ezennel vége! Már fel is tettem két részt, bocsi, hogy a második kicsit rövid. De mivel fel került a jubileumi 10. fejezet is, gondoltam tartok egy kis áttekintést:

-         1640- en nézik a blogot (!)

-         Külföldről is nézitek!:

~ Magyarország

~ Szlovákia

~ Egyesült Államok

~ Franciaország

~ Németország

~ Olaszország

~ Oroszországi Föderáció

~ Románia

~ Indonézia

~ Szerbia

Szóval köszönöm nektek, hogy olvassátok. Viszont beújítottam egy titszik-gombot, és arra kérlek titeket, hogy ha nem is kommenteltek, legalább egy kattintásnyira szánjatok meg, és jelezzétek, hogy jól csinálom- e. *bociszem* És kérek mindenkit, akinek van fiókja, hogy íratkozzon fel rendszeres olvasónak! Köszi ^^ - Gréti xx

11. Fejezet

A nyaram úgy suhant el mellettem, mintha nem is lett volna. A sikamlós idő, úgy csúszott ki a kezemből, mint a mérges kígyó.

Havonta körülbelül öt-hat napot töltöttem Harry- vel. Viszont minden nap Skype- oltunk, és sokat telefonáltunk. Nem hiszem, hogy a kapcsolatunk megsínylette volna a távollétet. Jobban bírjuk, mint az előtte gondoltuk. Persze nagyon hiányzik!

Egész nyáron utazgattam. Belekezdtem a jótékonysági alapítványom körútjába. Árvaházakat, intézeteket, és gyermekkórházakat látogattam. Ruhákat, felszerelést, gyógyszereket, iskolaszereket, játékokat vásároltam nekik. Július közepe felé pedig felkért az Unicef nagykövetnek. Mondanom sem kell, mekkora örömmel fogadtam.

Szóval ellepett a munka. Beleástam magam, csak hogy ne kelljen arra a cikkre gondolnom…

G

yermeteg képek sorozata ez a bizonyos kiállítás, semmi más! Kár volt úgy elbíznia magát. Az előző tárlat valóban figyelemre méltó volt, ám mostani csupán meglepett csalódottságot váltott ki. Remélhetőleg Ms. Smith képes lesz újra nagyot mutatni, és megint kivívni a képzőművészet nagy alakjainak elismerését.

Megráztam a fejem. Nem szabad önsajnálatba mélyednem, mikor itt van ez a temérdek gyerek, akik igazi sajnálatot érdemelnek, sőt! Segítségre szorulnak! Hát segítek nekik.

A nyáron sok minden változott. Elköltöztünk egy kertvárosi házikóba, amire bár ráfért a felújítás, most már nagyon bájos, és otthonos. Mindannyian sajátkezűleg rendeztük be a szobánkat. Az enyémben semmi extra, de az enyém. Claire szobája stílusos, és olyan, mintha egy profi lakberendező csinálta volna. Roxy szobája pedig... háát.... szerintem borzadály. De neki tetszik, és ez a lényeg.

Dalma új szobája

C új szobája

Rox új szobája

Claire és Niall szakítottak. Rájöttek, hogy barátnak jobbak, mint szerelmeseknek. De még most is jóban vannak, és mindig jött C is velem és Roxy- val, mikor a fiúkhoz utaztunk. Azt hiszem, mióta nincsenek együtt, sokkal boldogabbak. Egymásra találtak, órákig is képesek dumálni. Legjobb barátoknak mondanám őket, de én ,még mindig nem tudom elhinni… Szóval ez jól sült el. Rox és Zayn még együtt vannak, olyanok, mint egy turbékoló gerlepár.

Miután befejeztünk a sulit, a csajok munkát kerestek. Roxy egy tetováló szalonnál kötött ki egy négy hetes kurzust követően. Még csak ilyen, segéd izé, de hár hónap, és akár saját szalont is nyithat. Nagyon élvezi. C pedig természetesen divattervező szeretne lenni, így az egyik tv csatornánál dolgozik stylist- ként, míg tanfolyamra jár.

Gwen kijött a kórházból, és pár hetes maradása után New York- ba költözött. Kezdünk eltávolodni, pedig még rendesen összebarátkozni sem volt időnk… De rendszeresen beszélünk.

Ma augusztus 16-a van.

A szülinapom.

És ebből az alkalomból az egész társaság nyaralni megy, valami istenhátamögötti helyre. Egy pici sziget, halandzsa névvel, amit lehetetlenség megjegyezni. Éppen a repülőn ülök a lakótársaimmal, valamint Eleanor- ral, és Dan- nel. A fiúkkal csak ott találkozunk.

A gép leszáll egy helyen, amit a legnagyobb jóindulattal sem neveznék reptérnek, megkeressük a csomagokat, és megkérdezzük, hogy hol lehetne taxit hívni. Ja, hogy a szigeten nincs taxi? Ááá… hogy is felejthettük el…

Felhívtuk a fiúkat, és Lou jött is a furgonnal (nem mondod, hogy ide is elhozták?!), és hazafurikázott minket.

A nyaralótól leesett az állam. Semmi nagy, vagy felvágós… egyszerűen nagyszerű!

Tengerparti, kétemeletes – de nagy – , teraszokkal, erkéllyel, hibátlan gyeppel, világító medencével… tökéletes! Mintha egy lakás magazinból előlépő stúdióház lenne.

Este lett, mire odaértünk. Egy nagy cuppanós puszival üdvözöltem Harry- t. DE persze neki ez nem volt elég, és addig csókolóztunk, mígnem az a veszély fenyegetett, hogy megfulladunk. Pakoltunk egy kicsit (a miénk az erkélyes szoba, ami a tengerre néz! Szülinapos protekció…), majd kiültünk a kertbe a tábortűzhöz, és énekeltünk. Niall gitározott. És egyszer csak észreveszem, hogy Gumicukor eltűnt. De nem volt időm ezen gondolkozni, mert már vissza is tért, és egy hatalmas tortát cipelt magával. Arcán édes vigyor… Hahh! Meg sem tudtam szólalni, így csak csöndben, és meghatódottan hallgattam, amint a legjobb barátnőim, és a világ egyik leghíresebb fiúbandája a „Happy Birthday to You”- t énekelték nekem, egy tengerparti nyaraló medencéje mellett. Hihetetlen! Egy éve még a fene se gondolta volna, hogy ez lesz!

Mikor befejezték, hüppögve borultam a nyakukba.

- Szeretlek titeket, ti majmok! – szipogtam. Sorra megöleltem mindenkit, majd mintha egy hónapja nem ettem volna, nekiestem a tortának. A negyedik szeletet, lehet, hogy már nem kellett volna megennem…

- Na de most, hogy tizennyolc lettél… – kezdte cinkosan Zayn – …Hivatalosan is ihatsz! – röhögött, miközben előrántott egy üveg pezsgőt. Örülök, hogy semmi erőset nem adott, nem illett volna az este hangulatához. Viszont így, hogy mindenki egy pohár pezsivel koccintott rám, tökéletesnek ítéltem meg a 18. szülinapom.

- Jó év lesz ez a tizennyolc – jelentettem ki, majd beleittam a poharamba

És persze a viszontlátást szépen megünnepeltük Hazzával, annak rendje, módja szerint…

10. Fejezet

- Khmmm… - nyöszörögtem reggel. Reggel. Hétfő reggel.

Hétfő reggel.

- Basszus! – kiáltottam. – Basszus, basszus! Hétfő van! – ugrottam ki az ágyból.

- Öhhhm… Mi? – kérdezte intelligensen Harry.

- Az van, drága, hogy hétfő van, és nekem suliba kell mennem – ekkor az órára néztem.

Kilenc óra. Ezt nem hiszem el… ránéztem a telefonomra. Várjunk csak! Egy üzenet Claire- től: Nyugi csajszi, nem kell korán kelned, felhívtuk a sulit, hogy beteg lettél. Nem hitték el, de mikor mondtuk, hogy hánysz, meg zöld a fejed, azt mondták, jobb, ha otthon maradsz ;) Jó szórakozást, és majd mesélj! MINDENT! – Claire xx Huh… akkor ezt megúsztam. Akkor kaptam az üzit, mikor kint voltunk a medencénél.

- Húú – sóhajtottam. Aztán átgondoltam a helyzetet. Nem kell iskolába mennem. – És… te mit is csinálsz ma?

- Szóltál? – emelte fel a fejét bongyorka kómásan, szóval valószínűleg visszaaludt.

- Igen, örülök, hogy figyelsz – bújtam vissza mellé. – Szabad a napom. És a tiéd?

- Őőő… asszem. Bocs, egyelőre még azt sem tudom, milyen nap van, nem hogy van-e mára programom.

- Akkor gyorsan nézd meg, mert ha van egymásra időnk, azt nem azzal fogom tölteni, hogy téged bámullak alvás közben, akármilyen édes is vagy – utasítottam, majd a fürdő felé indultam. Jajj! Nincs ruhám! Ekkor Harry csoszogott mögém. Derekamat átkarolva támaszkodott rám. De kedves, nyomjon agyon, persze!

- Hozattam neked ruhát. A csajok küldik – motyogta,. És féltem, hogy elalszik a vállamon.

- Jó, akkor felveszem, elmegyek kávéért, addig te készülődj el!

- De majd a szobaszerviz hoz kávét.

- De nekem Starbucksos kávé kell! – jelentettem ki. Igazából tök mindegy lett volna, de szükségem volt egy kis reggeli sétára.

Pár perc múlva már az utcán sétáltam, útban a Starbucks felé. Megvettem a szokásost, majd visszabattyogtam. Útközben odamentem egy újságos bódéhoz, és megvettem a Cosmo aznap megjelent számát. Egy duplaoldalon ott virított a velem lészült interjú, és egy kép a fotózásról.

Hazafele menet olvasgattam, és megvoltam vele elégedve. Nem forgatták ki a szavaimat. Egyből fel is hívtam Gwen- t, és megköszöntem neki.

Visszaértem a hotelbe, és megkönnyebbülésemre készen találtam Hazzát. Megbeszéltük, hogy mivel nem tudunk nyilvános helyre menni, valami elszigeteltebbet választunk. Úgyhogy úgy döntöttünk, hajókázni megyünk a Temzén. A barátom – de jó ezt kimondani! – bérelt hozzá egy kis hajót, kapitánnyal, meg minden, úgyhogy nekünk csak élvezni kell. Hazamentem, és Harry is, azt mondta, egy óra, és visszajön értem, majd megyünk a kikötőbe.

Felvettem egy egyszerű sortot, egy toppal, a kedvenc barna táskámmal. Amint kész lettem, egyből hallottam is a sürgető dudaszót.

***

A héten nem mentem suliba, mert „beteg” voltam. De kihasználtam az időt, és befejeztem az utolsó festményemet is. Kedden Gwennél voltam, jól elvoltunk, viszont mondtam neki, h a héten nem tudok többször jönni. Azt mondta nem gond, majd telefonálunk. Szerdán átküldték a plakát terveit, csütörtökön pedig Thomas kitapétáztatta vele egész London belvárosát. Pénteken áthívtuk hozzánk Danielle- t és Eleanor- t, majd csaptunk egy filmezős estét, ahol rendesen kiveséztük a fiúkat. Jelentem, két taggal bővült a legjobb barátnőim listája.

Szombaton a fiúk egy rádiónál interjúztak, és utána átjöttek értünk a furgonnal, ami immár tíz embernek elég szűkös volt… Hozzájuk mentünk, és activity- ztünk egy jót. Na igen… nehéz lenne nem jól mulatni, ha ott van a társaságban Lou.

Vasárnap ügyeket intéztem Thomas- szal, rengeteg a tennivaló.

A következő hét őrültek háza volt. Suli, telefonok, e-mailek, ügyintézés, szaladgálás, megállás nélkül. Ráadásul pénteken a fiúk dedikáltak egy ilyen… CD-boltban, amire az egész napom ráment. De nem bánom, mert végre kikapcsolódtam, igazán élveztem az egészet, és jó volt látni a rajongókat. Páran oda is integettek nekünk, lányoknak (én, Dan és El. C és Roxy nem hivatalos barátnők, ők nem jöttek…) , akik a banda mögötti részen ültünk. Viszont páran elég szúrósan néztek. Ők azok, akik úgy vélik, életük hátralévő részét Mrs. Styles- ként fogják letölteni.

A következő hét szabad volt a suliban. A csajokkal mind a hárman lustinztunk szerdáig, és édességgel tömtük a fejünket. Csütörtökön shoppingolni mentünk (Claire nagy örömére) Danielle és Eleanor társaságában. A jövő heti megnyitómra kerestünk ruhát, de nem találtunk semmit (Claire nagy bánatára). Elhatároztuk, hogy hétfőn újra próbálkozunk.

Már haza felé tartottunk, mikor El felmutatott egy plakátra.

- Ez te vagy? Jujj, de jó! Nagyon jól sikerült! – gratulált. A többiek is megdicsértek, én, pedig motyogtam valami olyasmit, hogy „köszi, de nem nagy szám… mehetünk tovább?”.

Pénteken sulis kiállítás-évzáró. Reggel amint felkeltem, egyből mentem is a reptérre, és vártam a családom. Amíg ácsorogtam, sokan összesúgtak… sőt, két tizenöt-tizenhat éves forma lány oda is jött hozzám, és képet akartak velem csinálni. Nem értettem, és csak zavartan annyit mondtam, hogy: „Hát... jó.”

Tíz perc várakozás után megjöttek anyuék. Szépen sorban megöleltem őket, utolsónak az öcsémet, Dávidot hagytam.

- Szia bratyó – köszöntöttem kedvesen, majd megöleltem, és ezután jöhetett a titkos kézfogásunk.

Elbattyogtunk a taxihoz, amit hívtam, és a kocsiból felhívtam Harry- t.

- Szia, édes – szólt bele.

- Szia, szívem – viszonoztam köszönését mosolyogva. – Most indultunk haza a reptérről. Át tudsz majd jönni valamikor?

- Öhm… persze. Olyan kettő körül ott vagyok. Valahogy majdcsak lerázom Paul- t.

- Köszi, nagyon aranyos vagy. Anyuék már nagyon várják, hogy megismerhessenek.

- Jajj, ne is mond… Úgy izgulok… Remélem nem szúrom el… - mondta idegesen, és szinte láttam magam előtt, ahogy frusztráltan a hajába túr.

- Ugyan, nem lesz semmi gond – nyugtattam. – Le kell tennem. Megérkeztünk. Kettőkor, nálam.

- Rendben. Szeretlek.

- Én is szeretlek – tettem le.

Kiszálltunk, fizettem, majd odaálltam apuék mellé, akik a házat csodálták.

- Itt… itt laksz?! – kérdezték meglepődve. Nyilván sejtették, hogy egy belvároshoz közeli többszintes lakás Londonban nem a legolcsóbb.

- Gyönyörű kincsem – mosolygott anyu. – Büszkék vagyunk rád.

- Köszi – válaszoltam megszeppenten.

Felvittem a családom a vendégszobákba, majd lementem a konyhába, és azon gondolkoztam, valyon főzzek én, és számoljak az ételmérgezés lehetőségével, vagy rendeljek pizzát. A pizzánál maradtam, és mindenkinek a szokásosat kértem.

Anyu akkor lépett be, mikor letettem a telefont, majd mellém sétált, és engem utánozva a konyhapultnak támaszkodott. Cinkosan rám nézett, majd mosolyogva kérdezte:

- Szereted? – mikor csak meglepődve néztem rá, folytatta. – Lehet, hogy nem beszélek angolul, de annyit értek, hogy „i love you”.

- Hát… igen. Szeretem. Nagyon – válaszoltam öszintén, és észre sem vettem, hogy mennyire vigyorgok.

- Látszik is. Boldog vagy. A szád körbeéri a fejedet – nevetett.

***

Csengetnek. Kinyitom az ajtót, és ott áll ő. A világ legkedvesebb, leghelyesebb pasija.

- Hm… Szia – nyögte, ugyanis köszönés helyett csókolni kezdtem.

- Szia. Hiányoztál.

- Te is – szünet. – Bemehetek?

- Ja, persze – kuncogtam.

Bezártam az ajtót, majd kézen fogva behúztam a nappaliba.

- Anyu, apu, Dávid! Ő itt Harry Styles. Harry, ők itt a szüleim, és a kisebbik testvérem – váltottam át angolba, és sorra mutogattam a családtagokra.

***

Eljött a nagy megnyitó estéje. Nagyon izgulok, az ájulás határán egyensúlyozom. Rengeteg brit híresség itt van, hála annak, hogy Harry besegített megírni a vendéglistát Thomas- nak…

Mindenki nagyon kiöltözött. Nem tudom miért van ez a nagy felhajtás…

Claire nekem is vett egy ruhát. Szerintem túl nagyszabású. Legalábbis ezt gondoltam, amíg meg nem láttam, hogy minden vendég ilyen elegáns.

Dalma ruhája

Claire ruhája

Roxana ruhája (Dolce & Gabbana. Nekem kell egy ilyeeeen!)

Az estéből szinte semmire sem emlékszem. Összefolynak a dolgok, pedig egy korty pezsgőt sem ittam. Csak sablonos beszélgetésekre, és arra tudok visszaemlékezni, hogy szinte senkit sem ismertem… személyesen.

Egész este azon járt az eszem, hogy milyenek lesznek a kritikák. Egy hete rossz kritikákkal álmodom. Beteges.