14. Fejezet

Kedves olvasók! na, itt is van az új rész. Nem garantálom, hogy ilyen sűrűn fogok írni, de most, amíg még volt időm, feltettem ezt a fejezetet. Remélem tetszik, bár úgy érzem, ez semmiről sem szól. És most olyat kényszerülök tenni, amit sosem akartam: a következő bejegyzést azt követően fogom közzétenni, ha meglesz a 10 értékelés a fejezet alján. Természetesen a különböző véleményeket összeadom. De nincs több beszéd, jöjjön a fejezet! xx Gréti

***

Letörten cammogtam vissza a szobánkba, a lépcsőfokokat kettesével szedve. Halkan besurrantam, majd bebújtam Harry mellé az ágyba. Egy ideig csak ültem, és gondolkodtam, majd megböktem alvó barátomat.

- Hm? – jött a válasz.

- Liam- ék veszekednek. – adtam le a drótot.

- És? – kérdezte a párnájába fordítva fejét.

- És?! Mi, az hogy és? Ez szörnyű!

- Miért? Szerencsére mi még nem veszekedtünk, de bármikor sor kerülhet rá. Ez hozzá tartozik a kapcsolatokhoz… - magyarázott a párnájának, de a végébe kb. belealudt.

- Hát. Lehet hogy igazad van – húztam el a számat. Azért mert 1.: én nem akarok veszekedni vele! Szeretem!, 2.: el sem tudtam képzelni eddig, hogy Liam és Danielle között nincs teljes összhang. Biztos azért, mert 1D rajongóként csak az álompárt láttam…

- Nyugi. Majd megoldják. És most, hogy megnyugtattam a kis lelkedet, kérlek, hagyj aludni.

Na kösz… szépen vagyunk…

***

Utolsó nap reggel mindenki lelombozva ébredt, hogy el kell mennünk. Délelőtt pakoltunk, délben megkajáltunk, aztán pár órára leszaladtunk a partra egy utolsó strandolásért. 

Dalma fürdőruhája

Hazza épp a vállamat kente naptejjel, mikor a srác, akitől a frizbit kértem elsétált mellettünk. Mosolyogva köszönt, én, pedig viszonoztam, majd tovább ment. De kedvesem egyből felkapta a vizet:

- Ki volt ez? – kérdezte a kelleténél élesebben.

- Csak egy srác – feleltem lazán.

- Honnan ismered?

- A parton találkoztunk – válaszoltam még mindig lezserül.

- Aha.

- Most mi van? – toltam feljebb a napszemcsim.

- Semmi – duzzogott.

- Akkor jó – mondtam, és visszaengedtem a szemüvegem.

Tovább kenegetett, de az egyik pillanatban hirtelen megállta a keze.

- Mit csináltatok a parton? Hogy ismerted meg? – faggatott tovább.

- Jaj, ne már! Hiszen téged több millió lány imád, és melltartókat dobálnak hozzád! Én sem kérdezősködöm, mert megbízom benned. Hagyd a féltékenykedést oké? Nem áll jól – nyomtam egy puszit szája sarkára.

Többet nem beszéltünk erről. Szerintem, felfogta, hogy nincs oka féltékenykedni. Ha rám nem is, az egójára biztos hallgatott „én vagyok Harry Styles” alapon.

A strand után a reptérre mentünk, majd haza. Az úton zenét hallgattunk, csókolóztunk, vacsiztunk, és csókolóztunk. Egyszer oda hajol hozzám Gumicukor, és azt mondja:

- A naptól előjöttek a szeplőid.

- Tudom – feleltem fancsali képpel.

- Nekem tetszenek – vágta rá kedvesen.

- Ó. Akkor: tudom – ismételtem nagyobb lelkesedéssel.

És ez után mi jött?

…

Na?

…

Csókolózás.

***

Jelenleg a konyhánkban ülök. Pár héttel vagyunk a nyaralás után. Az akkori önfeledt boldogság a múlté. Ugye Claire összejött Niall- lel, de Danielle- ék sokat veszekednek, bár ezt szerintem nem sokan vették észre rajtam kívül. Talán csak Eleanor és Niall. És nem csak ők vitáznak. Zayn és Rox szakítottak. Roxy totál oda van, de Zayn elég gyorsan tovább lépett, megint Perrie- vel randizik. Komolyan olyan az életünk, mint egy béna szappanopera.

Egyedül vagyok itthon. De jobb is, most nincs szükségem senkire, csak magamra, és az önsajnálatomra.

Az asztal tele van számlákkal, amit ki kéne fizetni. De miből?

A költségeket általában harmadoljuk a csajokkal, mindenki ki fizeti a saját részét. De most nekem nincs miből. A legutóbbi kiállításom becsődölt, már mióta felmondtam Thomas- nak is (az ügynököm), a félretett pénzem nagy részét eljótékonykodtam, a maradék vagyonom épp annyi, hogy felüljek egy repülőre, ami Budapest felé tart, no meg talán még az odavezető taxit is ki tudnám fizetni.

Na jó, elég a gyötrelemből. Felhívtam Harry- t, de ki volt kapcsolva, így csak hagytam neki egy üzenetet, hogy amint tudjon, jöjjön el hozzám, de minimum hívjon. Meg még hozzátettem hogy S.O.S.

Fél óra múlva visszahívott, és a lihegésből úgy vélem tényleg siet hozzám. Mondtam neki, hogy nem telefontéma, amit mondani szeretnék, és hogy siessen, de vigyázzon magára.

Negyed óra múltán ajtót nyitottam, és láttam az arcán, hogy mennyire meg van ijedve. Melegen megöleltem, és mondtam, hogy nyugodjon meg. Betessékeltem, leültettem, majd én is helyet foglaltam mellette. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.

- Figyelj. Mint látod, kiküldték a számlákat. És Roxana meg Claire ki is tudják fizetni, ők egész nyáron dolgoztak, és a szüleik is támogatják őket otthonról. De én… nos míg ők pénzt kerestek, én osztogattam a saját pénzem. És a szüleim nincsenek olyan helyzetben, hogy kisegítsenek, eddig is én küldtem nekik haza minden hónapban egy kisebb összeget. Szóval… ha egy hónapig nem találok állást… haza kell utaznom. Még egy hónapig kihúzom, de utána… úgyhogy most bújom az apróhirdetéseket, és a neten is kerestem már munkát, de eddig nem találtam… azért szólok neked, hogy ha, ne adj isten, nem találok munkahelyet, ne érjen váratlanul – itt megremegett a hangom –, és azért mondtam még el, h-ho-hogy legyen kinek ki-ki-kisírnom m-magam – fejeztem be, és a végén eltört a mécses. Eddig csak ott ült mellettem, most viszont mellére volt, és szorosan tartott, míg összekönnyeztem az ingét.

- Jó, jó! Nincsen semmi baj! Meglátod, minden rendben lesz – nyugtatott, de szerintem ő is tudta, hogy hiába, mert abba is hagyta. Csak várta, hogy befejezzem.

Mikor végeztem, felé fordultam, és segítségkérően néztem rá, hogy segítsen már kitalálni, mit tegyek!

- Jó. Akkor. Felajánlanám, hogy költözz hozzám, és bízz mindent rám, de tudom, hogy milyen büszke vagy, és hogy ez számodra említésre sem méltó lehetőség. Szóval ezt az opciót ki is hagyom…

-… amiért hálás vagyok…

-… és mást ajánlok. Segítek állást találni. Van pénzem, vannak kapcsolataim, megoldom. Oké?

- Hát… jó. Azt hiszem. De csak akkor, ha a költséget visszafizethetem.

- Legyen – forgatta gyönyörű zöld szemeit.

- Kamatostul – kötözködtem.

- Azért ne vidd túlzásba ezt a fene nagy önállóságod – mosolygott csintalanul, és az ujjával megbökte az oldalam, mire felsikkantottam.

Hálásan öleltem meg, és percekig csak szorítottam, majd azt mondtam:

- Köszönöm – és ebben a szóban minden benne volt. De azért hozzátettem: -, szeretlek.

Mióta ki mondtuk egymásnak a „szeretlek”- et a hotelban, nem is mondtuk többször. Hiszen tudtuk, és ez a lényeg. Ha többször hangoztatnánk, elveszítené a meghittségét. És nem illene a mi „állandóan viccelődünk, és húzzuk egymás agyát” jellegű kapcsolatunkba. De szerintem ez most ide kellett.

- Én is szeretlek. És bármikor számíthatsz rám, ezt tudnod kell.

- Tudom – mondtam könnyes szemmel, és rámosolyogtam.

Aznap délután Harry segített megírnom az életrajzom. Leírtam, hogy az angolon kívül franciául, és magyarul is beszélek, meg hogy töröm a spanyolt. Leírtam, hogy milyen iskolákat végeztem, a versenyeimet, az eddigi munkámat, és hogy az Unicef nagykövete is vagyok. De ez így nekem olyan kevésnek tűnt… mintha sok mindent csináltam volna az életemben, de nem lenne látszata. Pedig egész életemben gürcöltem, és mégis… hah.

***

- Na? – vette fel izgatottan a telefont köszönés nélkül.

- Megvan! Sikerült! Enyém az állás! – ujjongtam felvillanyozottan. Épp most jöttem ki egy állásinterjúról, az egyik reklámügynökségtől. Mostantól alkalmazott grafikus a szakmám.

- Ah, remek! Megünnepeljük! Gyere át hozzánk – javasolta vidáman.

- Rendben, máris úton vagyok – egyeztem bele.

- Várlak.

- Puszi.

- Szia.

Húsz perc múlva az ajtó előtt álltam, és rátenyereltem a csengőre. Zayn üvöltözve jött az ajtóhoz, hogy ki ez az idióta, majd kinyitotta az ajtót és egy: „ah, te!” köszöntéssel beljebb invitált.

- Én is szertelek Malik.

- Bocsi, csak… khm… izé… - próbált magyarázkodni, de ekkor épp kijött a nappaliból Perrie, és mosolyogva jött felém.

- Értem én… megzavartalak titeket mi? - motyogtam vigyorogva Zayn- nek.

- Szia! Biztos Dalma vagy. Sokat hallottam rólad – nyújtott kezet.

- Szia Perrie, örülök, hogy megismerhetlek – mondtam, de nem tudtam, hogy tényleg örüljek- e.

- Dalma? – jött le barátom a lépcsőn.

- Szia – köszöntem, és megcsókoltam.

- Na jó, akkor, viszlát később – búcsúzott a szőkeség, és magával húzta pasiját is.

- Gyere, menjünk fel – fogta meg a kezem bongyorka, és a szobájába vezetett, ahol leültetett az ágyra.

- Na? Mi a véleményed Perrie- ről? –esett nekem egyből.

- Hát. Nem tudom, most láttam először – tértem ki a válasz elől.

- De mégis – erőltette tovább.

- Na jó – sóhajtottam. – Szóval: a hangja tényleg jó, de mint embert nem ismerem. Sok pletykát hallottam róla, amiből mind, biztos, hogy nem igaz. De amíg nem bántja Zayn- t, addig nincs vele gondom. Az már másik történet, hogy soha nem leszünk olyan jóban, mint Eleanor- ékkal, mivel ugye gyakorlatilag kitúrta Roxy- t – fejtettem ki benyomásaimat.

- Aha. Értem. Nos, azt hiszem a drágalátos haverom örülni fog ennek a véleménynek.

- Hogy-hogy?

- Csak, mert arra számít, hogy te és Claire kiközösítitek, vagy mi.

- Nos, ez részemről nem fog megtörténni. De, most foglalkozhatnánk mással?

- Persze.

- Mintha valami megünneplést említettél volna... – célozgattam, de mint kiderült, nem ugyanazt terveztük.

- Így van. Pizzázásra gondoltam, maratoni Spongya Bob- bal megspékelve.

- Benne vagyok – örültem meg. Ez abban a pillanatban, az ő szájából, igenis jól hangzott. – De figyelj… nem gáz pizzát enni, miközben Kockanadrág hamburgereket sütöget?

- Igaz. Akkor nézzünk Vámpírnaplókat.

- Nem is tudtam, hogy szereted a Vámpírnaplókat – billentettem oldalra a fejem.

- Nem is. De te igen – hajolt közelebb édesen nézve.

- Imádlak, Harold! – mosolyogtam, majd beletúrtam hajába, és nekiestem ajkainak.

13. Fejezet

Itt. Egy szót mondanék, ami lehetőleg megmagyarázza, hogy miért nem írtam eddig: GIMI.

...

Bocsi :'(((

***

Becsaptam az ajtót, majd megfordultam. Ott állt az ágy előtt, és csak rám várt. Megindultam felé, majd rávetettem magam. Hevesen csókolni kezdtem, Ő, pedig készségesen viszonozta. Nyelvünk egyszerre mozgott, teljes összhangban. Pár perc után a mögöttünk lévő ágy felé tolt, majd óvatosan hátradöntött. Számról áttért a nyakamra, majd a kulcscsontomra, és megint a nyakamra. Éreztem, ahogy szívni kezdi, és kéjesen nyögtem egyet. Hogy ne kínozzon tovább, fordítottam helyzetünkön, és én kerültem felülre. Lassan elkezdem kigombolni az ingét, Harry pedig felfelé húzta a strandruhám alját. Mikor az összes gombbal végeztem, mellkasától kezdve puszilgatni kezdtem, egészen a nadrágja tetejéig. Ekkor felemelkedtem, és lassan – lassan – elkezdtem kibontani az övét. Majd kigomboltam a nadrágot, lehúztam a cipzárt…

- Ne kínozz…! – nyögte, mire odahajoltam hozzá és vadul csókoltam. Beleharaptam ajkába, és itt elszakadt a cérna. Letépte rólam a ruhát…

***

Reggel frissen keltem, egyből kipattantam az ágyból. A fürdőbe mentem, tusoltam, beleugrottam egy rövidnaciba és egy felsőbe, felkötöttem a hajam semmi smink, majd a konyhába siettem. Miközben felraktam egy kávét, azon gondolkoztam, honnan szerezzek papírt.

Mikor végre találtam, már csak toll kellett… de sebaj, órák kérdése, gondoltam. Mire minden meg lett, kész is lett a kávé.

Kezemben a csészével elkezdtem írni.

Tudom, hogy Roxy randi ideálja az autósmozi, az enyém a szerenád az ablak alatt (kicsit féltékeny is vagyok Rox- ra, hogy ő már ezt megkapta), de mi lehet Claire álom randevúja? És egyszer csak belém hasított a felismerés: csillagnézés! Hát persze!

Most hogy megszületett az ötlet, jöhetett a megvalósítás – gondoltam, miközben körmölni kezdtem a lapomra. Ez a beosztás született:

Én: szervezés, kézben tartás

Harry: teleszkóp

Niall: kaja, csípje ki magát

Rox: díszítés, zene

Dani, El: figyelemelterelés, ruha

Mikor ezzel meglettem zsebre tettem a telóm, letéptem a papírom egyik csücskét és írtam rá egy üzit, hogy ha kellek, hívjanak, majd elindultam végig a parton kezemben maradék lappal és a tollal.

Sétáltam és olyan helyet kerestem, ahol jó lenne a csillagles. Láttam pár kunyhót, és egy villát is. De egyik sem tetszett. Nem akartam nagyot, de mégis puccosat. Nem volt könnyű dolgom, de éppen ezen a ponton akadt meg a szemem egy megfelelő helyszínen:

Egy kis mediterrán ház volt, terasszal. Nem volt medencéje, „csak” egy jacuzzija.  Sehol egy fa, hanyattfekve is kémlelhetik az eget. Tökéletes! Odabattyogtam a kapuhoz, és megnyomtam a csengőt. Egy fiatal anyuka jött felém, kézen fogva a kb. 6 éves lányával. Mosolyogva közeledett, kinyitotta előttem a kaput, majd megkérdezte:

- Jó napot! Miben segíthetek? – na itt megkönnyebbültem, hogy beszél angolul.

- Jó napot! Nem szeretnék zavarni, csupán meg akarom kérdezni, hogy egy éjszakára kibérelhetnénk –e a házat?

- Hát… ö… - elég összezavarodottnak tűnt a nő, úgyhogy magyarázkodni kezdtem.

- Persze van hol laknunk, nem arról van szó, csupán tudja tízen lakunk a nyaralóban, és egy párnak szervezünk meglepetés estét, és elég nehéz romantikus hangulatot teremteni, ha még 8 ember van odabent…- dumáltam esetlenül, és látszott a nőn, hogy bár kedvesen mosolyog, magasból leszarja a mondandómat. Amolyan kimért, dúsgazdag családhoz csöngettem be, úgy tűnik…

- Ó. Értem – szakított félbe. – Nos, tudja, szívesen kiadnánk, de nem lenne hol éjszakáznunk…

- Ezt megoldom. Jöhetnek hozzánk. Elég nagy a ház. Van még vagy 3-4 szabad szobánk.

- Ez rendkívül kedves, de…

- Jól megfizetjük!

- Értem, de… - felelte, olyan „úgy nézek ki, mint akinek kell a pénzed?” képpel.

- Nincs véletlenül egy nagyobb lánya?

- Hát… de, van. Miért?

- Nem szereti a One Direction- t?

- De. De még egyszer kérdezem: miért? – kezdett ideges lenni.

- Csak mert a tíz fő fele a 1D.

- MIIIII?! – rohant ki visítva egy szőke, elkényeztetett lány, olyan 15 éves forma. - Te vagy Dalma? – mutatott rám hevesen, amitől hátrahőköltem. – Úristen! Úr- is- ten! Fel kell hívnom Amy- t… - kapott az iPhone- ja után.

- Szóval akkor áll az alku? – kérdeztem az anyuka felé fordulva. Gondoltam, ha a kiscsaj akart valamit, azt apuciék ígyis-úgyis megadják…

- IGEN! – felelt az anyja helyett a lány.

- Rendben – vigyorogtam.

Telefonszámot cseréltünk, aztán hazarohantam, abban bízva, hogy a többiek már felébredtek.

Otthon csókkal köszöntöttem Harry- t, majd kiadtam az utasítást, hogy az élete árán is találjon egy teleszkópot, majd vigye a megadott címre, és igen, biztos, hogy be fogják engedni, igen, tudni fogják – nagyon jól – hogy ki is ő. Mikor lelépett, Dan- hez, és Eleanor- hoz mentem, majd mondtam nekik, hogy vigyék valahova Claire- t, és egy megfelelő ruhát is szerezzenek valahonnan. Mikor ők is elmentek, s egy nevetséges magyarázattal arról, hogy én és Rox miért nem megyünk, elvonszolták C- t, megkerestem Niall- t, és leadtam a parancsot, hogy intézzen kaját, és hogy öltözzön ki. Ezután jöhetett a feketeleves. Felverni Zayn- éket, merthogy szokás szerint ők aludtak legtovább…

Bekukucskáltam a kulcslyukon, hogy ne zavarjak meg semmit, majd mikor már biztos voltam benne, hogy mindketten úgy alszanak, mint a bunda, belopóztam a szobába. Itt megnéztem, hogy van- e rajtuk ruha, és mivel volt, elővettem a telefonom, majd beléptem a kedvenc alkalmazásomba, ami egy duda volt. Megnyomtam a piros gombot, és azonnal megszólalt a fülsiketítő hang.

De a legjobb a reakció volt: Zayn mint egy hülye, úgy ugrott ki az ágyból. És egyből valami béna karate-pózba vágta magát. Mikor meglátta, hogy én vagyok az, először csúnyán nézett, és szidott egy sort, aztán vágott egy „not bad” fejet, végül jó éjt mottóval visszafeküdt. De még mindig nem ez a legjobb: Roxana tovább aludt! Nem, nem viccelek. Komolyan nem normális a csaj. Odamentem hozzá, és a füléhez tartottam a mobilom, úgy nyomtam meg a gombot. Erre persze felébredt, és rögtön trágár szavak tömkelegét zúdította rám, de mondtam neki, hogy Claire- ről van szó, és egyből felkelt. Lementünk, és miközben joghurtot ivott, vázoltam neki a feladatát, és megadtam a címet. Felment átöltözni, majd ő is lelépett.

Leültem Hazza laptopjához, és egy jó program után kerestem. Na nem magamnak, hanem a fiúknak. Ugyanis, mint sejtésem beigazolódott, öt perc múlva lecsörtettek a lépcsőn hárman: Liam, Louis, és Zayn, majd nekem estek, hogy miért lopom a csajaikat. Elmondtam nekik, hogy mit találtam ki nekik kárpótlásul.

- Paintball? – kérdezte mosolyogva Liam.

- Aha.

- Nem rossz – nézett rám vigyorral a fején Zayn.

- Már úgyis régóta terveztük, de sosem volt időnk elmenni – értett egyet Payn.

- Tényleg meg lehet enni a golyókat? – fűzte hozzá az építő megjegyzést Lou.

Szóval minden sínen. Oké. Akkor körtelefon. Harry talált távcsövet, épp úton van a házhoz. Danielle a lányokkal egy helyi – egyetlen – butikban van, és próbálnak valami tűrhető ruhát találni. Az én ír szőkeségem épp valami pizzázóban próbálja megértetni magát, remekelve a mutogatásban. Rox egy helyi lakostól próbálja nem kis pénzért elorozni a kültéri égőket, a lampionokat elvileg már megvette. Csúcs.

***

- Látnotok kellett volna az arcát! Valami elképesztő volt! – mesélt Harry, akinek utolsó feladata a sofőrködés volt, és így ő szállította le az értetlenkedő C- t a házhoz.

- Tetszett neki a dekoráció? – kérdezte Roxana.

- Egész biztos. És az is biztos, hogy jó kis estéjük lesz – kacsintott Styles, mire a könyökömmel hasba vágtam.

- És látnotok kellett volna a ruháját is! Hihetetlen, hogy egy ilyen eldugott helyen ilyet lehet találni!

- Hát, profik vagyunk! – dobta át a haját a vállán ál-nagyképűen El, amin elnevettük magunkat. Mikor abbahagytuk, már csak egy ember nevetett. Vagyis vihogott. Darcy. A gazdag kiscsaj. Igen, ránksózták a szülők, de vállaltuk, mert ez volt a házcsere feltétele…

Még beszélgettünk egy darabig, meghallgattuk a fiúk élménybeszámolóját arról, hogy Zayn nyerte a paintwar- t, vagy mit, és hogy milyen finom az ételfesték (?).

Felvonultunk Gumicukorral a szobánkba, majd betettük a Szerelmünk lapjait, és hajnalig dumáltunk, röhögtünk, és enyelegtünk.

***

Reggel nehezen keltem. Szokásomhoz híven csukott szemmel közelítettem meg a fürdőszobát, de persze koppanás lett a vége. Mármint a fejem koppant. Az ajtón.

Halkan lecsoszogtam a nappaliba, de meg is álltam az ajtó előtt, ugyanis fojtott beszélgetésre lettem figyelmes. Liam és Dan. Veszekedtek.